Ugrás a tartalomra

Meghalt Bitó László

Létrehozva
Az író, orvoskutató 87 éves volt.

A glaukóma kezelésében áttörést jelentő gyógyszer kifejlesztése mellett íróként is jelentős életművet hagyott hátra a 87 éves korában elhunyt Bitó László - adta hírül a hvg.hu

Fiatalon orvosnak készült, nem írónak. Az álmait azonban az ötvenes években keresztülhúzta az, hogy a kitelepítés után munkaszolgálatosként kellett dolgoznia a komlói szénbányában. Az 1956-os forradalomban fogságba esett, a szökése után pedig az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Bard College-ban kezdte el orvoskutatói karrierjének az építését. 

„A Bardon olyan oktatást kaptam, amely nélkül a tizedét sem tudtam volna elérni mindannak, amit elértem. Mivel tíz-tizenketten voltunk egy osztályban, nem lehetett a hátsó sorban lapulni, részt kellett venni a beszélgetésben. Ez megalapozta a kritikus gondolkodást” – mondta néhány éve a Népszavának adott interjúban a CEU-nak mentőövet nyújtó New York állambeli egyetemről.  

Később a Columbia Egyetemen folytatta tanulmányait. A kilencvenes évekig az Egyesült Államokban élt. Orvoskutatóként a szem öregedésével foglalkozott, a nevéhez fűződik a 2002-ben az év gyógyszerének választott Xalatant, amely a vakságot okozó glaukóma kezelésében a műtéti beavatkozást egyes esetekben szükségtelenné teszi.

2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje elismerést. Hazaköltözése után több regényt írt, publicisztikái, esszéi rendszeresen jelennek meg a hazai sajtóban.

/Borítókép: wikipedia.hu/

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.