Miskolc
Világnap az állatok szeretetéért
Minden évben Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját, aminek célja, hogy felhívja a figyelmet az állatokkal való együttélés fontosságára és arra, hogy hogyan segítenek és tesznek boldogabbá minket. A Miskolci Állatkert programokkal várta látogatóit vasárnap.
Kiállítással pipálta ki a hetedik x-et
„Az elmúlt évek tapasztalataiból még mindig sok minden vászonra kívánkozik” – nyilatkozta Törő Irén festőművész hetvenedik születésnapjához kapcsolódó tárlatmegnyitóján a Művészetek Háza galériájában.
Kettős győzelem a TFSE ellen
Szombaton lejátszották az október 16-án rajtoló bajnokság előtt az utolsó felkészülési mérkőzéseiket a DVTK röplabdásai.
Szegeden is kétgólos hátrányba került a DVTK
A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában a DVTK az elmúlt két idegenbeli mérkőzéshez hasonlóan Szegeden is kétgólos hátrányba került. A szünet után Szatmári Csaba szépített, ám ezúttal elmaradt még az egyenlítés is.
Már a negyedik századot látja
Szerdán lesz, hogy pontosan kettőszázötven évvel ezelőtt, 1771. október 6-án szentelték fel a Diósgyőri református templomot Isten dicsőségére és tiszteletére. Vasárnap hálaadó emléknapon ünnepeltek a hívek.
A múltra emlékezett a jövő generációja is a Csordás József emlékversenyen
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség és a Justitia Fuji-Yama SE közösen rendezte meg szombaton az Egyetemi Körcsarnokban az Avas kupa – 15. Csordás József nemzetközi karate emlékversenyt. Az eseményen a 2006. szeptember 24-én, csupán 36 évesen elhunyt karatemesterről, Sensei Csordás Józsefről emlékeztek meg a szervezők.
Kiváló borokról folyt a beszéd (is)
A Kárpát-medence kiváló borait kóstolhatták meg az érdeklődők a Felvidék Házban azon az esten, amelyen a Kárpát-medence borvidékei című kiadvánnyal ismerkedhettek meg.
Háláját fejezi ki a „Suhanj velem!” nyereménnyel
Nemes célra használja fel mostani nyertesünk a jutalmat. A kis gyermekes anya édesapjára ruházza át az 5 alkalmas autókozmetikai bérletet hálája jeléül, ugyanis elmondása szerint rengeteget segít be nekik a mindennapokban.
Akkor és most…: A lillafüredi alagút sziklaürege
Régi képeslapunkon a még kialakítás alatt lévő lillafüredi alagút látható, fotóriporterünk pedig – ahogy mindig – a mai állapotokat örökítette meg.
A palacsintagyáros Csikó
Fischer Imi, gyerekkori barátom – úgy jó fél évszázaddal ezelőtt – jelessel vizsgázott a soproni vendéglátó-ipari technikumban. Mesélte, mázlija volt, palacsintasütésből kellett bizonyítania. Mondtam, hiszem, ha látom. Ki is provokáltam, hogy másnap a mi lottóházi kiskonyhánkban, privát pótvizsgát tegyen a kedvünkre.
A gombák földjén
Az Acéllábos október 7-ei adásában gombázunk és Kvaterkázunk.
Kalapemelés Bükkszentkereszten
A Bükkszentkereszti Gombanapokat idén október 9-10-én tartják.
Együtt tornáznak, hogy fittek maradjanak
Viccelődős társasággal mesés a hangulat – így jellemezte ötletgazdájuk a tíz év alatt szerveződött csoportot, aminek tagjai kivétel nélkül mind szépkorúak. Reggelente megtalálhatók a Népkertben: sétálnak és tornáznak, hogy jól induljon minden napjuk.
„Most ezt a helyzetet kell megoldani, és én most vagyok polgármester”
Az elmúlt két évről, az előválasztásról, a jubileumi prémiumról, a költségvetés negyedéves korrekciójáról és más, aktuális várospolitikai kérdésekről nyilatkozott lapunknak Veres Pál polgármester.
Harminc éve, újra: Örményország
A kaukázusi ország felszabadulásának harmincadik évfordulója alkalmából tartott megemlékezést a város Örmény Nemzetiségi Önkormányzata péntek este.
Megvan az első győzelem
A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának második fordulójában Győrbe látogatott a DVTK csapata. A hétfői vereség után különösen fontos volt az UNI Győr MÉLY-Út elleni győzelem megszerzése, amelyet elsősorban a második negyedben mutatott lehengerlő játékával alapozott meg Földi Attila együttese. A piros-fehérek a második félidőben okosan menedzselték az előnyüket, végül 92-78-ra győzték le a tavalyi bronzérmest.
Létrejött az egységes felvidéki magyar párt
Szövetség néven, három párt – a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd és az Összefogás – összeolvadásával létrejött az egységes felvidéki magyar párt – jelentették be az új politikai tömörülés vezetői szombaton az alakuló kongresszus után tartott sajtóértekezleten.
Városrészek kutatásáról beszéltek
A Herman Ottó Múzeum szeptember 30-án az MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának székházában tudományos konferencia keretében mutatta be „Falu a városban” címmel indult új kutatási projektjét.
A tanácskozás szakaszához érkezett a közösségi gyűlés
Szombatra és vasárnapra hívták össze újra a közösségi gyűlésre a miskolciakat, akik most már javaslatcsomagot fogalmaznak meg. Téma még mindig a légszennyezettség, amit csökkenteni kell a városban.
Idén is megszervezik a látás hónapját
Idén is megszervezi a látás hónapját a Magyar Látszerész Szövetség, októberben díjmentesen végzik a látás- és szemüvegellenőrzést a kampányban részt vevő optikák.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 1061
- 1062
- 1063
- 1064
- 1065
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal