Ugrás a tartalomra

Együtt tornáznak, hogy fittek maradjanak

Létrehozva
Viccelődős társasággal mesés a hangulat – így jellemezte ötletgazdájuk a tíz év alatt szerveződött csoportot, aminek tagjai kivétel nélkül mind szépkorúak. Reggelente megtalálhatók a Népkertben: sétálnak és tornáznak, hogy jól induljon minden napjuk.
Kép
Fotó: Mocsári László

Nyolcvannégy évesen használja a tiroli csúszdát Irénke néni. Ő is ahhoz a csoporthoz tartozik, aminek tagjai reggelente a Népkertben edzenek.

– Tíz évvel ezelőtt kezdtem el futni itt, ahova 2014-ben építettek egy fitness parkot – mondta Tóth Ferencné Margó. – Akkor úgy gondoltam, érdemes használni az eszközöket az edzés utáni lazításképpen. Ez akkora élmény volt, hogy ha valakivel találkoztam, hirdettem ennek jó hatását, főleg hogy legyen társaságom is. Előbb-utóbb ők is szóltak másoknak, és így jött össze egy kis csapat – emlékezett vissza.

Hét-nyolc szépkorú minden reggel 7 órakor találkozik a sportcsarnoknál, de előfordul, hogy akár tizenketten is vannak. – A Corvinról indulok, és mikor a sportcsarnokhoz érek, ott már vár rám Bözsike, Tündi, Ildikó meg Márti is, ők Évikével szoktak sétálni, aki kerékpárral jön. A lányok több kör után velem együtt tornáznak a parkban. Néha mondunk olyan vicceseket, hogy zeng tőlünk a Népkert – mondta Margó, aki elárulta, mínusz 7 fokig kijárnak, akár jégkaparóval is, mert egyébként elvonási tüneteik vannak: fájni kezd mindenük.

Közülük a legfiatalabb hatvanéves.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.