Ugrás a tartalomra

Már a negyedik századot látja

Létrehozva
Szerdán lesz, hogy pontosan kettőszázötven évvel ezelőtt, 1771. október 6-án szentelték fel a Diósgyőri református templomot Isten dicsőségére és tiszteletére. Vasárnap hálaadó emléknapon ünnepeltek a hívek.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Ünnepi istentisztelettel kezdődött a hálaadó emléknap, amin Szőnyi Tamás esperes hirdetett igét. Szűcs Endre püspöki tanácsos mondott köszöntőt, majd Rózsa Tibor tartott előadást a templom építésének történetéről. A műsort a Diósgyőri Református Általános Iskola közössége adta, ami után szeretetvendégséggel fogadták a résztvevőket.

Pápai Tóth Mihály magyar lelkipásztor Bernben tanult, polihisztor volt, 1764. december 1-jén került Diósgyőrbe. Ő kezdeményezte a templom megépítését, amit nem volt könnyű véghez vinni. Mária Terézia Pozsonyban fogadta a kérelmezőket, akiknek személyesen sikerült engedélyt szerezni az építkezésekre. 

Kép

A templom alapkövét 1769. július 10-én rakták le, „Joseph Walter Camer Taü Meister” vezetésével készült el az épületet 1771-re. Október 6-án szentelték fel, de lelkipásztora ezt már nem érhette meg, mert annak az évnek a februárjában meghalt. Az egyház az építkezés költségeit közadakozásból fedezte. A hívek külön engedéllyel haranglábat is húztak mellé fából.

1987-től emléktábla emlékeztet a múltra: „Ezt a templomot 1768-72 között a diósgyőri református gyülekezet építette Pápai Tóth Mihály lelkipásztor, geológus, a diósgyőri kohászat kezdeményezőjének vezetésével. Az én házam imádság háza minden népnek! (Márk 13:13)” (Ugyanis Pápai Tóth Mihály hívta fel a figyelmet először a bükki ércekre, csak ezután kutatott Fazola Henrik a témában, aminek hatására elkezdődött a kohó megépítése.)

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.