Ugrás a tartalomra

Miskolc

Jógával támogatják a nehéz sorsú gyerekek nyaralását
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Amikor a lelkek igazán összeérnek: Breitenbach Ildikó jógatanárnak és gyakorlóinak köszönhetően táborokban élvezhetik a nyár szépségeit rászoruló gyermekek. Olyan fiatalok, akiknek egyébként eddig ez nem adatott meg.
Bozótvágóval és vascsővel akartak rendezni egy konfliktust
BűnügyMiskolc
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottak az ügyében, akik az utcán gyalogosan közlekedő sértettet bántalmazták, súlyos sérüléseket okozva neki. 
Miskolci egyetemista is indul az olimpián
SportMiskolc
Spiller Tiziana, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának másodéves orvosi diagnosztikai analitikus szakos hallgatója – közölte az intézmény a honlapján.
Varga Andrea Klára helyett Szarka Dénes lesz az új közgyűlés tagja
Miskolc
Szarka Dénes hétfőn vette át megbízólevelét.
Minap-indító (2024.07.09.) – időjárás, orvosmeteorológia, levegőminőség, útinform
BelföldMiskolc
A következő napokban fokozódik a hőség, emellett azonban zápor, zivatar is kialakulhat.
Plusz két évet kaptak a babavárósok
MiskolcBelföld
A kormány két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítja a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt – jelentette be a kormányszóvivő hétfőn a Kormányinfón.
A strandetikett betartása kutyával különösen fontos
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A jól szocializált kedvenc kevésbé kitett a fürdőhelyeken szerezhető sérüléseknek.
Ne lepődjön meg, ha régi villamosokat lát szerdán Miskolcon
Miskolc
Szerdán ünnepli a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a helyi villamosközlekedés 127 éves évfordulóját.
Vizet osztanak az autóbusz- és vasútállomásokon a hőségriadó alatt
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Első körben péntek éjfélig lehet számítani napi szinten vízosztásra, a készlet erejéig.
Péntek éjfélig harmadfokú hőségriasztás lépett életbe Miskolcon is
MiskolcBelföld
A meteorológiai előrejelzésekre tekintettel az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan harmadfokú hőségriasztást adott ki.
Újabb üteme kezdődik az Eger és Szilvásvárad közötti útfelújításnak
MiskolcBelföld
Újabb üteméhez érkezik az Eger és Szilvásvárad közötti útfelújítás; keddtől Szarvaskő térségében újítanak fel egy hidat, félpályás, jelzőlámpás korlátozásra kell számítani.
Már az aszfaltból is ez fog szólni: Nélküled
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Ez lesz Magyarország harmadik zenélő útja.
Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálását
MiskolcBelföld
Miután az Alkotmánybíróság pénteken hatályon kívül helyezte a Kúria eredmény-jóváhagyó döntését, új fejezettel bővül a főpolgármester választási mizéria.
Akkor és most…: A Kálvin János / Kandia utca
KultúraMiskolcKörnyezet
Híd a Szinván, háttérben a Kálvin János utca – ez látható mindkét felvételen, a különbség azonban óriási. 
Dixie és jazz fesztivál hetedszer
KultúraSzabadidőCelebhírekMiskolc
Július végén három napon keresztül, két helyszínen újra a dixie és jazz muzsikáé a főszerep Miskolc belvárosában.
Pénteken startol Európa legnagyobb egyetemi sportbajnoksága
SportMiskolc
A két vármegyeszékhelyen párhuzamosan zajló játékok miskolci helyszínein tíz sportágban mérik össze tudásukat az egyetemi hallgatók.
Képgaléria
A nap is mosolygott a Miskolci Régiségvásárra
SzabadidőGazdaságCelebhírekMiskolc
Lassan pavlovi-reflexszé válik, hogy ha meghalljuk, hogy a hónap első vasárnapja van, akkor régiségvásár.
Sziraki Szűcs Gábor
Elhunyt Sziráki-Szűcs Gábor Péter, a Balázs Győző Református Gimnázium igazgatója
Miskolc
A gimnázium vasárnap osztotta meg a gyászhírt a közösségi médiában.
Képgaléria
Százezer forintból indult a menettánc
KultúraSzabadidőMiskolc
Negyven éve alakult a Miskolci Mazsorett Együttes, melynek útját számos kihívás és siker kísérte. Az indulás sztoriját az alapító, Fügeczkiné Balogh Mária mesélte el nekünk.