Ugrás a tartalomra

Őszre lehet kész a Mi-Shop, a Pesti út új bevásárlóközpontja

Létrehozva
Legalábbis a teljes komplexum első üteme, a beruházás ugyanis két részletben valósul meg.
Kép
Így fest most... Fotó: Miskolc Televízió

Már a tetőt szigetelik, hamarosan pedig a közműépítés is megkezdődik, a déli városkapuban, a Pesti úton épülő Mi-Shop bevásárelóközpont kivitelezésénél. Ahogyan arról januárban a minap.hu is beszámolt a komplexum építése még az elmúlt év végén kezdődött meg. A Miskolc Televízió híradója, a Miskolc Ma megtudta, a bevásárlóközpont első üteme várhatóan őszre épülhet meg. 

Tengeri-Demkó László, a Szinva-Ingatlan Kft. ügyvezetője elmondta, a tízezer négyzetméteres területből hétezer négyzetméter a beruházó tulajdonában van, a maradék pedig egy másik befektetői csoporté. 

Kép
...és így nézhet majd ki teljes pompájában a Mi-Shop. Fotó: 3T Kft.

– Kétezer-egyszáz négyzetméteren készül kereskedelmi üzlethelység, melynek a külső közműveivel, parkolójával, útjával, az egy ütemnek a várható átadása, befejezése ez év harmadik, negyedik évében várható – mondta el a cégvezető, aki kiemelte, a létesítményben helyet kap majd a többi között drogéria, ruha-és cipőbolt és egy száztíz férőhelyes parkoló is épül majd. Emellett a terület húsz százalékát parkosítani fogják. 

Év eleji anyagunkban egyébként Szunyogh László, Miskolc főépítésze arról beszélt, hogy milyen szerepe lehet az épületnek a városrész vonatkozásában, Pirity Attila építész pedig arról, milyen gondolatok mentén tervezték meg az épületet két kollégájával, Juhász Attilával és Lévai Csabával. Korábbi cikkünk itt olvasható el újra.

 

 


 

 

Ez is érdekelhet

Veres Károly, Tóth Zsolt, Varjú Zoltán (balról jobbra). Fotó: magánarchívum
Érmeket hoztak a diósgyőriek
MiskolcSportÉletmódEgészség
Erőemelés: Nánási Balázs emlékverseny a Tiszaújvárosi Fitness Sport Club szervezésében.
Ahol a nézőtér véget ér – új szemszögből a színház
MiskolcKultúraSzabadidő
Déryné nyomában vezetett az út a Miskolci Nemzeti Színház kulisszái mögé, ahol a résztvevők a színház múltjába és mindennapjaiba is betekintést nyerhettek.
A dobogó harmadik fokán Zeley Csaba. Fotó: magánarchívum
Napsütéses időben tekertek
MiskolcSport
Kerékpár: XXXIV. Stop 20 kilométeres időfutam verseny, Tarján (Komárom-Esztergom vármegye).