Ugrás a tartalomra

Kemény küzdelemben álltak helyt a MEAFC tollaslabdázói

Létrehozva
Veresegyházán és Budapesten léptek pályára a MEAFC tollaslabda szakosztályának sportolói március 22-én, szombaton, volt aki sérüléssel, de így is méltó módon képviselve az egyesületet.

A II. Veres Kupa U13, U15 és U17 korcsoportos III. osztályú versenynek Veresegyháza adott otthont. A betegség, sérülés miatti visszalépés okán megcsappant indulói létszámból adódóan a versenybizottság a fiú U15-ös és U17-es korosztály összevonása mellett döntött.

Kép

- A korcsoportok összevonása érintette U15-ös versenyzőnket, Kadenczki Dávidot is. – tudtuk meg Morvai Istvántól, a MEAFC tollaslabda szakosztályának vezetőjétől, egyben edzőjétől. - Ifjú sportolónk a pénteki testnevelés órán összeszedett bokasérülése ellenére is vállalta a játékot. Dávid az első mérkőzését magabiztos vezetéssel kezdte, de a boka fájdalom kiújulása miatt nem sikerült a győzelmet megszereznie az egyébként kiválóan játszó ellenfelével szemben. A fájdalom ellenére Dávid nem akarta a versenyt feladni és a mérkőzést követően egy kis versenyzői, szülői és edzői megbeszélést, alapos boka vizsgálatot követően a folytatás mellett döntöttünk. Fáslizás, kismértékű fagyasztás után a többi mérkőzést megnyerve sikerült a dobogó II. fokára felállni. Dicséretes, hogy sportolónk élete második versenyén már felállhatott a dobogóra.

Folytatás a III. osztályban

A MEAFC felnőtt csapatának tagjai, Csonka Borbála, Muzsnay Kinga, Ang Boon Peng, Ang Ze Khai, szombaton délután, Budapesten, a KMASZC Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző iskola tornatermében mérkőzött meg az OCSB II. osztályban maradásért a Pelikán DSE együttesével.

Kép

- Az utolsó fordulóban 3:2 arányban alulmaradtunk a seregélyesi csapat ellen – folytatta Morvai István. - Az elmúlt év kisebb edzésszámának is köszönhetően, Zek egy szoros csatában alulmaradt a magyar ranglista 16. helyén álló Fánczi Áronnal szemben. A női egyéni és páros mérkőzéseknél papírforma szerint nem mi voltunk az esélyesebbek, így a nálunk a ranglistán előrébb lévő versenyzők győzedelmeskedtek. A férfi páros mérkőzést egy igencsak szoros, három szettes csatában Thomas és Zek megnyerte. A vegyespárost Bori és Thomas simán behúzta, így alakult ki a végeredmény. A CSB két korábbi megmérettetésén az összes versenyzőnk kihozta magából tudásának legjavát. A legmagasabb szinten tudok róluk beszélni ilyen kevés edzésszám mellett is a legjobbat nyújtották. Le a kalappal előttük. A 2025/2026-os csapatbajnoki szezont a III. osztályban folytatjuk.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Hatékonyan kell játszaniuk
SportMiskolc
Kosárlabda: az Európa Kupa keretében nagy csata vár a piros-fehérekre.
Egy pontot itthon tudtak tartani
SportMiskolc
Döntetlent játszott a Szentlőrinc ellen a DVTK az augusztus 1-jéről elhalasztott mérkőzésen.
Tizenhét bajnoki érmet hoztak a miskolci szenior úszók
SportMiskolcBelföld
A Miskolci Vízművek SC sportolói hét arany-, hét ezüst-, és három bronzérmet nyertek a XV. Fedettpályás Szenior Úszó Országos Bajnokságon, egyben IV. Dr. Rentka László Emlékversenyen.
Szinay kétszer birkózott Las Vegas-ban
SportMiskolcVilág
Az Egyesült Államokban tartják az U23-as korosztály világbajnokságát.