Ugrás a tartalomra

Miskolc

Új elektromos és hidrogénbuszok a láthatáron
Miskolc
Igencsak hosszú távra tervezhet a város, miután a Zöld Busz Programban újra megnyíltak a pályázati lehetőségek.
Diósgyőr-rali: Négy év után tér vissza az élmezőny a Bükkbe
SportMiskolc
Négy év szünet után rendeznek a legmagasabb osztály, az ORB1 részvételével hazai raliversenyt a Bükkben és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye útjain: a hétvégi Diósgyőr-ralin az idei első aszfaltos viadalát teljesíti majd a mezőny.
MiNap-indtó (2024.05.24.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Csapadékra az egész országban számíthatunk pénteken, térségünkben azonban a meteorológusok szerint heves zivatar is kialakulhat. Az előrejelzés miatt a Városgazda ezen a napon nem folytatja a kátyúzást, az utakon azonban így is érdemes lesz figyelni, lentebb olvashatják a részleteket.
Képgaléria
Változást sürgetett Miskolcon Dobrev Klára
Miskolc
A DK-MSZP-Párbeszéd országjárása csütörtökön érkezett Miskolcra, ahol a pártszövetség EP-listavezetője mellett Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke és Barkai László, az Összefogás Miskolcért polgármesterjelöltje is felszólalt.
Képgaléria
Negyvenéves a miskolci Mesemalom Bölcsőde
OktatásMiskolc
Évtizedek óta rendkívül népszerű a Dózsa György úti intézmény a szülők körében.
Parkolókat zárnak le ideiglenesen rendezvények miatt
Miskolc
A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete május 25-én (szombaton) rendezi meg az éves egyházkerületi missziós napját Miskolc önkormányzatának együttműködésével.
Vastaps: leállamvizsgázott Szegedi Dezső
KultúraSzabadidőOktatásMiskolc
Szakdolgozatában egy eltűnt miskolci városrész után kutatott a 71 éves színész.
Háromszáz öntözőzsák óvja a facsemetéket a kiszáradástól
KörnyezetMiskolc
Az alpolgármester szerint, nem csak a nagyberuházásokban érhetőek tetten a fejlesztések, hanem a sok kisebb is számít, köztük annak a háromszáz öntözőzsáknak a telepítése, amelyek a vegetációs időszakban segítik a fiatal növények megerősödését.
Egyre több énekesmadár költözik Miskolcra
MiskolcKörnyezet
Egy év alatt harminc százalékkal nőtt a miskolci mesterséges odútelep foglaltsága.
A három alpolgármester: mindenki Miskolcért
KultúraMiskolcOktatásKörnyezetGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
A pártpolitika helyett a várospolitikát választotta Varga Andrea Klára csapata. Az eddig elvégzett munka tükrében beszéltek a következő ciklus terveiről.
Képgaléria
Szombaton újra mozdul az Avas!
Miskolc
Immár évtizedes tradíció, hogy minden tavasszal, a gyereknapot megelőző napon, azaz május utolsó szombatján nagyszabású főzőverseny és gyereknapi programok várnak mindenkit az Avas-tetőn.
Ünnepi megemlékezés miatti forgalomlassítás várható
Miskolc
Május 26-án, vasárnap 08:20 és 08:50 óra között forgalomlassítás várható a Hősök napja rendezvény miatt.
Szujó Zoltán a Diósgyőr-raliról: "össze kell fognunk a hazai ralisport érdekében!"
SportMiskolc
Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke a hétvégi Diósgyőr-rali felvezető sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a versenyzőknek, a rendezőnek és a nézőknek össze kell fogniuk a sportág hazai jövője érdekében, és arra kérte a szurkolókat, hogy segítsék az esemény sikeres megrendezését azzal, hogy betartják a biztonsági előírásokat.
Képgaléria
Nemsokára lehet jelentkezni a perecesi napközis táborba
SzabadidőMiskolc
Idén menetrend szerinti közlekedéssel viszik majd el a résztvevőket minden reggel a táborhelyre.
A MiReHu ismét elnyerte a Zöld elkötelezettség díját
KörnyezetMiskolc
A Professional Publishing Hungary kiadó idén harmadszorra rendezte meg Greengage - a zöld elkötelezettség díja elnevezésű környezetvédelmi témájú gazdálkodó szervezeteknek meghirdetett versenyét. Harmadszorra is a díjazottak között van a MiReHu.
Filmet forgatnak Miskolcon: ezeken a helyeken korlátozzák a forgalmat
Miskolc
A történet szerint napjaink Oroszországát fogják rekonstruálni városunkban.
Változik a 16-os busz közlekedése
Miskolc
Az intézkedés persze csak átmeneti.
Két nőt is kirabolt Miskolcon
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben kétrendbeli rablás miatt indult eljárás.
Kövér szerint kötelességünk a Fideszre voksolni
MiskolcBelföld
Az Országgyűlés fideszes elnöke Újfehértón egy lakossági fórumon beszélt, ahol bemutatták a Fidesz-KDNP helyi polgármesterjelöltjét és az önkormányzati képviselői posztra jelölteket is.
Minap – Indító (2024.05.23.) – Időjárás, levegőminőség, útinfó, horoszkóp
Miskolc
Többnyire gomolyfelhők lesznek felettünk, de az ernyőt a biztonság kedvéért csúsztassuk a táskába. Főleg az esti órákban juthatnak szerephez.