Ugrás a tartalomra

Miskolc

Bölénybabát hozott augusztusban a gólya a Miskolci Állatkertbe
SzabadidőKörnyezetMiskolc
Az egyhónapos borjú szépen fejlődik.
A csendes vizek nem nevelnek jó hajósokat
Miskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat ünnepi közgyűlésén dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok átvette az itteni legjelentősebb kitüntetést, a Rákóczi-láncot. A méltatás szerint "a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjeként szolgálati feladatai ellátásával, munkájával, megbízatása kimagasló színvonalú teljesítésével, közéleti tevékenységével példamutatóan, elismerten és eredményesen szolgálta Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye lakosságát." Ennek apropóján interjút kértünk tőle.
Margó-díj: Top 10-ben a Miskolcon játszódó krimi
KultúraBelföldMiskolc
Bűnügyi regénnyel tört be a szépirodalmi versenypályára Bánhidi Lilla.
LMP: akkumulátorhulladék-lerakat leszünk
KörnyezetMiskolcGazdaságBelföld
Az LMP szerint a kormány nemcsak "akkumulátorgyarmattá" teszi az országot, hanem akkumulátorhulladék-lerakattá is, ez pedig veszélyezteti az ország biztonságát és jövőjét
Ítélet született, a vád emberkereskedelem és kényszermunka volt
Miskolc
Futatták a gyermekotthonban lévő barátnőiket, az így befolyt kétmilliós összeget pedig elitták.
MiNap-indító(2023.09.04.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Az időjárás kissé szeles lesz hétfőn - az Ikrek ugyancsak.
Képgaléria
Az első őszi régiségvásár igazi muzeális értékeket hozott el Miskolcra
Miskolc
Ha a hónap első vasárnapja, akkor - tudja már mindenki a borsodi megyeszékhelyen - régiségvásár a belvárosban. Ezúttal sem volt hiány különlegességekben, mutatjuk:
CineVersity - kiváló ételek és italok, kellemes kerthangulat a Csengeyben
SzabadidőMiskolc
Szombat este ismét várták a kulináris élvezetek szerelmeseit a Csengey-kertbe, ahol a jó hangulatról mások mellett a Kerekes Band gondoskodott.
Képgaléria
Első alkalommal rendeztek sóletfesztivált Miskolcon
KultúraSzabadidőMiskolc
A gasztronómiai-zenés fesztiválnak a miskolci zsinagóga udvara adott otthont vasárnap délután.
Nagyberuházás érkezik Miskolcra, 20 milliárd forintból fejleszt az LG Magna
GazdaságMiskolc
20 milliárd forintból Miskolcon fejleszt a dél-koreai és kanadai közös vállalat, az LG Magna.
Az LMP helyi népszavazást javasol Alsózsolcán a tervezett akkumulátor-feldolgozó üzem ügyében
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az LMP helyi népszavazás kiírását javasolja az Alsózsolcára tervezett akkumulátor-feldolgozó ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település polgármesterének.
CineFest - Jean-Marc Barr kapta a filmfesztivál Európai Mozi Nagykövete díjat
KultúraSzabadidőMiskolc
Jean-Marc Barr a legkülönbözőbb nemzetiségű filmekben egyaránt magától értetődő természetességgel játszó színészt 1988-ban A nagy kékség világhírűvé és egy nemzedék bálványává tette. A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idei zsűrielnöke, egyben az Európai Mozi Nagykövete-díjazottja továbbra is rendkívül aktív – nemcsak mint színész és rendező, hanem mint fotós és elkötelezett környezetvédő is.
A MEAFC-Miskolc nyerte a VI. Szaniszló Sándor Emléktornát
SportMiskolc
Két magabiztos győzelemmel szerezte meg az első helyet a MEAFC-Miskolc NB I/B, Piros- csoportos férfi kosárlabdacsapata a szeptember 1-2-án, a Miskolci Egyetem Körcsarnokában megrendezett felkészülési tornán.
Minap-indító (2023. szeptember 3.): időjárás, levegőminőség, horoszkóp
Miskolc
Észak felől hidegfront érkezett és érte el Nógrád vármegye térségét egy zivataros tömb, mely délkeleti irányba, az Alföld felé halad tovább.
Képgaléria
Bányásznapot tartottak Perecesen
SzabadidőMiskolc
Idén hetvenharmadik alkalommal rendeztek megemlékezést Perecesen a városrész bányászhagyományai előtt tisztelegve szombaton.
LMP: érje meg napelemet tenni minden tetőre!
MiskolcBelföld
Az LMP - Magyarország Zöld Pártja országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a napelemstop kivezetésére és egy új elszámolási rendszer bevezetésére.
Képgaléria
Közösségi háznyitó családi napot tartottak a Vasgyárban
SzabadidőMiskolc
A Vasgyári Közösségi Ház kertjében számtalan programmal várták az érdeklődőket szombaton.
Megmagyarázhatatlan vérengzés: hangtompítós fegyverrel lőttek agyon egy kutyát egy Miskolchoz közeli településen
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A történtekről egy helyi lakos értesítette az állatvédőket, akik egy pillanatig sem tétlenkedtek.
Minap-indító (2023. szeptember 2.): időjárás, levegőminőség, horoszkóp
MiskolcBelföld
Nyárias időt tartogat a szombat, ugyanakkor nem lesz teljesen száraz az idő, nagyobb eséllyel az északkeleti tájakon kialakulhatnak záporok, zivatarok, melyekre vasárnap már másutt is számíthatunk.
Tanévnyitó virrasztást tartottak Miskolcon
OktatásMiskolc
A beszélgetős programot az ADOM Diákmozgalom és a Helyi Civilek Szövetsége szervezte meg péntek estére Miskolc belvárosába.