Ugrás a tartalomra

Plakátmeó: civil arcok váltották a pártszíneket

Létrehozva
Zárug Péter Farkas politológus szerint a 2019-es választási siker, másfelől a pártpolitikai kiábrándultság érzetének az eredménye, hogy a pártok civil jelöltek mögé húzódtak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök március 12-én írta ki az önkormányzati és EP-választást június 9-ére, a kampányidőszak a törvény szerint ötven nappal korábban - azaz április 20-án – kezdődik. Miskolcon is felzúgott a választási gépezet, egy tizenkét hengeres Ferrari mennydörgése helyett azonban egy plug-in hibrid takarékos hangjával. A plakátok többsége jóval a képzeletbeli startpisztoly dörrenése után került ki – ennek egyik oka, hogy Veres Pál április 3-án bejelentett visszalépését követően szűk három hét állt az őt támogató erők számára új utat keresni.

A mostani kampány, amellett, hogy halkabb, több szempontból is rendhagyó. A pártszínek helyett a civil szférából érkező indulókra került a hangsúly. A hét polgármesterjelölt közül négyen aláírtak egy, a választás etikáját meghatározó kódexet is: többek közt vállalják, hogy választóik bizalmát nem a többi jelölt lejáratásával igyekeznek megnyerni. A téma kapcsán Zárug Péter Farkassal, a Miskolci Egyetem politológusával beszélgettünk.

zárug
Zárug Péter Farkas szerint egyfelől a politikai kiábrándultság miatt húzódtak civil jelöltek mögé a pártok. 

- A civil áradat az önkormányzati választásokon egyfelől a 2019-es választási siker tapasztalatainak, másfelől a pártpolitikai kiábrándultság érzetének az eredménye. Az ellenzéki többségű városoknál - mint amilyen Miskolc is volt az elmúlt öt évben - a Fidesz-KDNP szinte rejtőzködik a civil jelöltek mögött, elhagyva a narancsszínt, és a pártlogókat is miniatürizálta, ám nyilván a Fidesz-gépezet dolgozik az ilyen jelöltek mögött is – látja a helyzetet a politológus. Úgy véli, az ellenzéki városvezetést is a pártpolitika szakította szét két civil jelöltre, a mögöttük álló intézményes üzemelés így elmarad attól, amit Veres Pál kapott 2019-ben.

Kép
Fotó: Mocsári László

- A választópolgár előtt az elmúlt 30 évben soha olyan gyenge kampánnyal nem jelentek meg a miskolci politikai kandidálók, mint most, 2024-ben – jelenti ki Zárug Péter Farkas, aki szerint csak Tóth-Szántai József kezdte meg időben a munkát. A Mi Hazánk alelnöke pedig egy hónapos késéssel érkezett be a kampányba, és nem sokat tesz hozzá a párt országos kampányához, pedig ha valakinek, akkor a Mi Hazánknak Miskolcon lenne mit keresnie - vélekedett.

- A pártok magszavazói azonban pontosan tudják, hogy melyik az ő civiljük. A versenyben a mozgósítás fog dönteni. Az EP-választási pártlistán pedig úgy tűnik, a TISZA Párt Miskolcon is több ezer szavazatot gyűjthet, ezzel egyben előrevetítve a helyi pártpalettán való megjelenését a 2026-os választásokra – véli Zárug Péter Farkas.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.