A beszélgetésben szóba kerül a gyermekkori sajátos úszástanulás, az Avas lakótelepi csínyek, a „Fácán” becenév története, a miskolci színháznak eladott hajzuhatag sztorija, és természetesen szó esik a kézilabda versus vízilabdáról is, de arról is, miért rúgta ki a kapitány a válogatottból, miért nem akart senki abba a klubba igazolni, ahova ő, és mitől alakult át a két, egyaránt pólós fiának az olimpia bajnok társakhoz fűződő bensőséges viszonya rémült tiszteletté.
"- Ha igazak az anekdoták, fiatal srácként elég nagy csibész voltál.
Olyan környéken nevelkedtem, ahol a csínytevés, ha nem is normálisnak, de hétköznapinak számított.
- Pontosan hol laktatok?
Az Avas lakótelepen.
- Azt még ma is kemény helyként tartják nyilván. A legendák elcsent, majd jogosítvány nélkül vezetett Trabantról szólnak, meg…
Meg akadt ott kukatároló-felgyújtás is. Ki is állítottak a lakótelep elé: „Tessék, ez a két hülye volt!”
- A rendőrök?
Dehogy, rosszabb. Az ott lakók.
- Ez a közeg is motivált abban a döntésedben, hogy kiszakadj onnan, és Veszprémbe költözve kézilabdára válts?
Miskolcnak meg az Avasnak ehhez semmi köze. Szerettem azt az életet. A kézilabda története úgy szól, hogy ugyanabba a miskolci középiskolába jártam, mint Zsigmond György, a Fotex Veszprém 98-szoros válogatott beállósa. Neki is ugyanaz a tanárnő tartotta a tornaórákat, mint nekem. Ő is tőle sajátította el a kézilabda alapjait, majd ugyanez a tanárnő vitte az iskolai tornákra és küldte el a veszprémi próbajátékra, ahogy velem is tette 17 évesen. A Fotex erős utánpótlással rendelkezett már akkor is, ezért a saját korosztályod legjobbjaival testközelből találkoztál az edzéseken. A csapattársaim közül egy-kettő ekkor már fel-feljátszott a felnőttcsapatba. Az elején gyorsan felmértem, hogy borzasztó nagy a különbség köztem és azok között a srácok között, akik gyerekkoruk óta kézilabdáznak. A hónapok alatt nyilván közelítettem hozzájuk, de attól sokkal jobban szerettem a vízilabdát, minthogy elengedjem."
A sztori további részéhez kattints IDE!
