Ugrás a tartalomra

A hajrá döntött: kikaptak a Farkasok

Létrehozva
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, 5. forduló.
Kép
Radics 22 pontot gyűjtött a vendégeknél. Fotó: magánarchívum
Radics 22 pontot gyűjtött a vendégeknél. Fotó: magánarchívum

Az eddig győzelem nélküli hazaiak nagyon készültek az összecsapásra, fogadkoztak, hogy mindent elkövettek az első sikerük megszerzése érdekében. A vendég miskolci egyetemiek pedig a presztízs találkozón akarták növelni diadalaik számát.

Sokáig a jelentős előnyt összehozó Phoenix KK tűnt nyertesnek, aztán a MEAFC Wolves percről percre araszolt előre, dolgozta le hátrányát, sőt a vezetést is átvette. Végül óriási izgalmak közepette az utolsó percben szerzett pontjaival diadalmaskodott a tiszaújvárosi alakulat.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Peka Bau-MEAFC Wolves 84–81 (23–13, 27–21, 18–28, 16–19)
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok, 300 néző. V.: Gruber, Menyhárt, Váczi.
A miskolci Farkasok legjobb pontszerzői: Radics 22/9, Kékesi 18/6, Dunai 12/3, Czimer 12.

Címkék

Ez is érdekelhet

Egri Klaudia (piros-fehérben) jól játszott. Fotó: magánarchívum
Három szettben győztek
SportMiskolc
A diósgyőri piros-fehérek női röplabdázói szombathelyi riválisukat fogadták saját arénájukban és játszmaveszteség nélkül diadalmaskodtak szombaton este.
A diósgyőriek alárendelt szerepet játszottak a kiváló hajdúságiakkal szemben. Fotó: magánarchívum
A debreceniek nem kegyelmeztek
SportMiskolc
Férfi kézilabda NB I/B, 8. forduló.
A miskolciak helytálltak a veretlen fővárosiaknál. Fotó: magánarchívum
Három gólos vereséget szenvedtek a pólósok
SportMiskolc
E.ON férfi vízilabda OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 4. forduló.
foci
Ikszeltek a miskolci vasutasok
SportMiskolc
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 12. forduló.