Sport
Öt Jegesmedve is harcba indul az olimpiáért
Olimpiai előselejtezőn vesz részt a jövő héten a magyar férfi jégkorong-válogatott, a keretben pedig öt Jegesmedve-játékos is helyet kapott.
Három bajnoki pont a Maciknak
A DVTK Jegesmedvék csapata mindhárom bajnoki pontot elhozta Liptószentmiklósról a Tipsport Liga 46. fordulójában. A mérkőzés második harmadában a próbajátékon lévő Valchar szerezte meg a vezetést, majd Beach és Beauvillier is a kapuba talált. A hazaiaknak még sikerült két góllal közelebb kerülni, de Glen Hanlon együttese végül egy győzelemmel véget vetett a rossz szériának.
Győzelemre készül a Diósgyőr
Szombaton 17 órától első alkalommal játszik hazai pályán a DVTK 2020-ban. Feczkó Tamás vezetőedző nem látványos, hanem brusztolós, küzdelmes mérkőzést, valamint hazai győzelmet vár a Kaposvár ellen, a dvtk.eu beszámolója szerint.
Különleges asztalitenisz hétvége Miskolcon
Nem akármilyen asztalitenisz hétvége elé nézhetnek a miskolci és környékbeli sportbarátok.
Szoros mérkőzésen kaptak ki a Jegesmedvék
A Tipsport Liga 45. fordulójában a DVTK Jegesmedvék hazai pályán fogadta a HK Dukla Trenčín csapatát szerdán.
Miskolcról Kassára futnak, egyéniben és váltókban
Tavaly, húsz éves „Csipkerózsika álmából” felkeltve, nagy sikerrel rendezték meg ismét a Kassa-Miskolc Ultramarathon elnevezésű futóversenyt.
Babosék újra az elődöntőben
Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic sorozatban harmadszor jutott elődöntőbe női párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
Helikopter balesetben életét vesztette Kobe Bryant
Helikopter balesetben életét vesztette vasárnap Kobe Bryant kétszeres olimpiai bajnok, visszavonult amerikai kosárlabdázó –jelentette az amerikai TMZ hírportál.
Pokoli meccsen nyerte meg az Eb-t a magyar férfi vízilabdaválogatott!
Gyönyörű győzelem, hatalmas küzdeni akarás, végletekig kiélezett küzdelem – büntetőpárbajban megvan az Eb-arany!
Kevés gólos meccsen kaptak ki a Jegesmedvék
A már Glen Hanlon által irányított DVTK Jegesmedvék a Slovan Bratislava otthonában játszott vasárnap.
Újabb kettős magyar siker
Ahogy szombaton 500 méteren, úgy vasárnap 1000 méteren is kettős magyar siker született a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon: az aranyérem Liu Shaolin Sándoré lett, míg az ezüstöt öccse, Liu Shaoang szerezte meg.
Így értékeltek az edzők a ZTE-DVTK bajnoki után
A hazaiak vezetőedzője sajnálja, hogy nem tudták megtartani a vezetést, Feczkó Tamás pedig megemelte a kalapját játékosai előtt.
A miskolci hokis lány, aki a falon is átmegy
Egyik legnagyobb szurkolója a nagymamája, bár mindig nagyon izgul érte, amikor csínyes szituációkba keveredik. Lipusz Emmának, a DVTK Jegesmedvék csatárának történetén keresztül mutatjuk be a női jégkorong szépségeit.
Esélyeshez méltó szereplés, hazai pályán nyertek a kosarasok
A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 17. fordulójában a Vasas Akadémia csapatát fogadta az Aluinvent DVTK, és esélyeshez méltóan, végig vezetve 99-69-re győzte le ellenfelét.
Megvan a bronzérem a női vízilabda Eb-n
Bíró Attila együttese a szombati helyosztón 10-8-ra verte a legutóbbi kontinensviadalon első holland csapatot.
Kitűnő rajt, idegenben nyert a DVTK
Az OTP Bank Liga 17. fordulójában Zalaegerszegen játszott a DVTK.
Liu Shaoang aranyérmes 1500 méteren
Liu Shaoang aranyérmet nyert 1500 méteren a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság második napján, szombaton.
Női kézilabda Európa-bajnokságot rendezhet hazánk!
Magyarország, Ausztria és Svájc rendezheti közösen a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokságot – tájékoztatott Facebook-oldalán a magyar szövetség.
Kiütötték a DVTK Jegesmedvéket Érsekújváron
Tíz gólt kapott a miskolci jégkorongcsapat a szlovák Extraliga pénteki esti fordulójában.
Hivatalos: Molnár Gábor a DVTK játékosa
Diósgyőrben folytatja a pályafutását a régió egyik legtehetségesebb labdarúgója, Molnár Gábor. A miskolci születésű támadó játékjogát a Mezőkövesdtől vásárolta meg a DVTK. A játékos pénteken már Diósgyőrben edz.