Ugrás a tartalomra

Hazai pályán nyert rangadót a DVTK

Létrehozva
Több mint 5 ezer szurkoló előtt harcolta ki a győzelmet a DVTK, a feljutásért vívott versenyfutásban egyik közvetlen riválisukat, a Vasast sikerült legyűrni a hétfő esti rangadón.

Már a 6. percben megszerezték a vezetést a piros-fehérek. Molnár Gábor rúghatott szögletet, a beadásába középen belekanalazott Oláh, így került Könyves Norbert elé, aki először sarokkal próbálkozott az ötösön belül, majd megfordulva közelről a hálóba bökte az elsőre lecsorgó labdát (1-0). Mezőnyjáték folyt ezután a pályán, a csapatok ritkán veszélyeztették a kapukat, nem is született több gól az első félidőben.

Fordulást követően aztán a 72. percben kiegyenlített a Vasas. Pekár távoli lövését blokkolta Eperjesi, szögletet rúghattak a vendégek. Pekár adta be a labdát balról, Berecz Zsombort találta meg, aki egyből a kapu bal oldalába lőtte a fejek fölött (1-1).

Azonnal jött azonban a válasz! Suljić lapos passza után Molnár lábát találták el a 16-oson belül, 11-es a DVTK javára. Molnár Gábor félmagasan a jobb oldali kapufa mellé lőtt, Jova jó irányba vetődött, de esélye sem volt, újra megszerezte a vezetést a hazai csapat (2-1).

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzetközi Küzdősport Gála a DVTK Arénában
Varázsoltak a DVTK Arénájában
SportMiskolcSzabadidő
A Tropicana Fight Night küzdősport gálát 1700 néző előtt rendezték meg Miskolcon a hétvégén.
Év tesitanára képünk illusztráció
Hamarosan kiderül, hogy kik Az év tesitanárai
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Lezárult a szavazás, következik az eredményhirdetés és a díjazás.
Szinay Csaba csütörtökön lép szőnyegre Brazíliában. Fotó: magánarchívum
Világbajnokságra készült a DVTK-s Szinay Csaba
SportSport
Birkózás: Brazíliavárosban rendezik az egyetemi világbajnokságot.
Ötödik a DVTK
SportMiskolcBelföld
Cselgáncs: felnőtt csapatbajnokság, Budaörs, kilenc nevező együttes.