Ugrás a tartalomra

Világ

New Yorkban kivezényelték a Nemzeti Gárdát a repülőterekre
Világ
New Yorkban kivezényelték a Nemzeti Gárdát a repülőterekre és mindenütt megerősítették a biztonsági intézkedéseket - jelentette be péntek esti közleményében New York állam kormányzója.
Egy megható videó búcsúztatja a 70 évig gyártott Bogarat
Világ
A világot elég szépen benépesítette a 21,5 millió legyártott klasszikus Beetle, így kiérdemelt egy ilyen megemlékezést.
Hongkongi tüntetések - Százakat vettek őrizetbe
Világ
Legkevesebb négyszáz embert vettek őrizetbe Hongkongban engedély nélküli gyülekezés, illetve fegyverbirtoklás miatt az új év első napján egy erőszakba torkollott felvonulást követően - jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a rendőrség közleményére hivatkozva.

Ujjongással, könnyekkel, imával fogadták világszerte az új évtizedet
Világ
Ujjongással, könnyekkel, imával fogadták világszerte az új évtized beköszöntét. Földrajzi fekvésüknél fogva az idén is Szamoa és Kiribati voltak a világelsők a szilveszteri mulatozásban és az újév köszöntésében.
Sosem felejtjük őket: világsztárok, akiktől 2019-ben búcsúztunk
Világ
2019 sem múlt el gyász nélkül, képeken a hírességek, akiket mostantól csak a filmekben láthatunk újra.
Jelentősen nőtt a világ 500 leggazdagabbjának a vagyona
Világ
Tavaly mintegy 25 százalékkal, 1200 milliárd dollárral, 5900 milliárd dollárra emelkedett a világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona.
Messi és Biles lett az év legjobbja az AIPS szavazásán, Hosszú negyedik, Milák nyolcadik
SportVilág
Lionel Messi és Simone Biles zárt az élen a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) hagyományos év végi szavazásán, amelyen Hosszú Katinka a negyedik, Milák Kristóf a nyolcadik, a Győr női kézilabdacsapata pedig az ötödik helyen végzett.
Cristiano Ronaldót és Jürgen Kloppot is díjazták Dubajban
SportVilág
Cristiano Ronaldo az év legjobb labdarúgójának, Jürgen Klopp pedig a legjobb vezetőedzőjének járó díjat vehette át Dubajban, a hagyományos Globe Soccer Awards gálán.
Vizsgálat indul Romániában a műtét közben lángra lobbant beteg ügyében
Világ
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot Romániában az ügyészség annak a páciensnek az ügyében, aki súlyosan megégett egy nyolc nappal ezelőtti műtét közben, s aki azóta belehalt sérüléseibe.
Ezerkétszáz éves aranypénzekre bukkantak Izraelben
Világ
Ezerkétszáz évvel ezelőtt vert aranypénzekre bukkantak Izraelben, Tel-Avivtól délre, a Földközi-tenger menti Javne városánál folytatott ásatásokon - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Elkezdődött a Germanwings utaskísérőinek sztrájkja, budapesti járatot nem töröltek
Világ
Elkezdődött hétfőn a német légiutas-kísérők független szakszervezetének (UFO) háromnapos sztrájkja a Lufthansa csoporthoz tartozó Germanwings légitársaságnál; budapesti járatot nem kellett törölni.
Génmanipuláció miatt elítéltek egy kínai tudóst
Világ
Három év börtönre és hárommillió jüanos (127 millió forint) pénzbírságra ítélték azt a tudóst, akinek kutatásai nyomán tavaly génszerkesztett ikrek születtek Kínában - jelentette Sencsen város egyik kerületi bíróságára hivatkozva a Hszinhua kínai állami hírügynökség hétfőn.
Rekordot döntött Christina Koch amerikai űrhajósnő
Világ
Christina Koch amerikai űrhajós szombaton megjavította a leghosszabb ideig az űrben szolgálatot teljesítő nők rekordját – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Magyar holokauszttúlélők a brit uralkodó újévi kitüntetési listáján
Világ
Színészek, politikusok, zenészek mellett magyar holokauszttúlélők is szerepelnek a brit uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek listáján.
Lezuhant egy túrahelikopter Hawaii egyik szigetén
Világ
Lezuhant egy túrahelikopter Hawaii egyik szigetén, Kauain.
Ferenc pápa: Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi
Világ
Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi a mai emberiség számára is, amely ha meg akarja változtatni a világot, saját magával kell kezdenie - hangoztatta homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szenteste bemutatott misén.
Az ukrajnai szakadár köztársaságokban nincsenek külföldi csapatok
Világ
A délkelet-ukrajnai szakadár köztársaságokban nincsenek külföldi csapatok, amelyeket a minszki megállapodások értelmében ki kellene vonni, csak önvédelmi erők, amelyek helyi lakosokból állnak - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki moszkvai évértékelő sajtóértekezletén egy ukrán tudósító kérdésére válaszolva.
Skócia hivatalosan felszólította a brit kormányt az újabb függetlenségi népszavazás lehetővé tételére
Világ
A skót miniszterelnök csütörtökön hivatalosan is felszólította a brit kormányt annak lehetővé tételére, hogy a skót parlament dönthessen az újabb függetlenségi népszavazás kiírásáról.
Megkezdődött Ján Kuciak újságíró és barátnője meggyilkolásának pere
Világ
Megkezdődött csütörtökön a Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és barátnője, Martina Kusnírová meggyilkolásának ügyében indított büntetőper a nyugat-szlovákiai Bazinban - jelentette a TA3 szlovák hírtelevízió.
Vádat emeltek Donald Trump ellen
Világ
Az amerikai képviselőház csütörtökre virradóra megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.