Ugrás a tartalomra

A Vatikán a korlátozások miatt megemelte a misék számát

Létrehozva
Az ünnepnek számító december 25-én, január 1-jén és január 6-án paponként napi négy mise bemutatását engedélyezte az Istentiszteleti Kongregáció annak érdekében, hogy a templomokban is érvényes járványkorlátozások ellenére minél többen részt tudjanak venni a szertartásokon - közölte a Vatikán News vatikáni hírportál csütörtökön.

A Robert Sarah bíboros vezette Istentiszteleti Kongregáció rendelkezése szerint minden pap napi négy misét mutathat be karácsony napján, újévkor és vízkereszt ünnepén a koronavírus-járvány okozta vészhelyzet miatt.
Az egyházi szabályok szerint a papok vasárnap és ünnepnap legfeljebb három misét mutathatnak be, de a harmadikat is csak szükség esetén és püspöki engedéllyel.

A jelenlegi egészségügyi vészhelyzetben azonban az illetékes vatikáni hivatal a közeledő ünnepeken lehetőséget adott az egyes papok által bemutandó misék számának további eggyel való megnövelésére, hogy a szigorú korlátozások ellenére senki ne mulasszon el részt venni kötelező misén, minden hívő bejuthasson a templomokba és részt tudjon venni az ünnepi szertartásokon.
Olaszországban például az este tíz órától bevezetett kijárási tilalom miatt kevesebb esti mise lesz, ezért napközben igyekeznek több misét bemutatni, hiszen minden szertartáson a korábbinál kevesebben, csak korlátozott számban vehetnek részt a biztonsági távolság kötelező betartása miatt.

Az olasz kormány még nem jelentette be a karácsonyi ünnepekre vonatkozó szigorítások végleges változatát. Sajtóértesülések szerint december 24. és január 3. között az egész országot le akarják zárni, ahogyan a tavaszi járványidőszakban történt: ez egész napos kijárási korlátozást, a közlekedés, a kereskedelem és a vendéglátás leállítását jelentheti. A templomokat nem zárják be, és misére el lehet menni a lakóhelyhez legközelebb eső templomba.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.