Ugrás a tartalomra

Világ

Ötvenkét év után magyar csapatarany férfi párbajtőrben
SportVilág
Ötvenkét év elteltével ismét magyar siker született a férfi párbajtőrözők olimpiai csapatversenyében, mivel a Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid összeállítású válogatott pénteken két fölényes győzelem után a döntőben a címvédő Japánt is felülmúlta Párizsban.
Végig a dánok nyakában loholtunk
SportVilág
Egy hullámvölgyből még visszajött a kéziválogatott az olimpián, a másodikból már nem sikerült.
Az olimpikonok mellett pénteken a sört is ünnepli a világ
Világ
Este koccintunk rá? Persze csak óvatosan és felelősséggel, hiszen természetesen nem céltalan ivászatról szól a dolog: a sörfőzőket és a pultosokat ünnepeljük, vagyis azokat, akiknek köszönhetően sör kerül a korsónkba.
Lehajrázta a francia Milákot
SportVilág
Milák Kristóf ezüstérmes, Marchand nyerte a 200 pillangót a párizsi olimpián.
Ezüstöt szerzett kardcsapatunk
SportVilág
Győzött a címvédő Korea, ezüstérmes a kardcsapat.
Megvédték világbajnoki címüket a Miskolci Mazsorett Együttes tagjai
SportVilág
Megvédték világbajnoki címüket a Miskolci Mazsorett együttes tagjai a franciaországi Agen városában július 18. és 21. között tartott nemzetközi viadalon. Így már háromszoros világbajnokok mind zászlós csapat, mind pedig botos összetett csapat kategóriában a felnőtt csoport tagjai.
Kis híján a tízben a tiszaújvárosi triatlonos, Lehmann Csongor
SportVilág
Lehmann Csongor a 11., Bicsák Bence pedig a 16. helyen végzett a férfi triatlonosok párizsi olimpiai versenyében.
Kiesett a miskolci cselgáncsozó, Gercsák Szabina
SportVilág
A 70 kilogrammos Gercsák Szabina kikapott első mérkőzésén, így kiesett szerdán a párizsi olimpia cselgáncstornáján.
Őrült hajrában kapott ki Norvégiától a férfi kézilabda-válogatott
SportVilág
A magyar férfi kézilabda-válogatott 26-25-re kikapott Norvégiától a párizsi olimpia szerdai versenynapján, a csoportkör harmadik fordulójában.
Végeztek a Hamász vezetőjével Teheránban
Világ
Teheránban merényletben megölték Iszmail Hanijét, a gázai iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjét órákkal azután, hogy részt vett az iráni elnök eskütételi ceremóniáján. A Hamász közleményében Izraelt vádolja.
Triatlon marad a triatlon Párizsban is
SportVilág
Mégis úszhatnak a Szajna vizében a triatlonosok.
A Robert Fico elleni támadást is tanulmányozta Trump merénylője
Világ
Az eddigi nyomozás megállapította, hogy a 20 éves férfi a támadásra való felkészülés során tanulmányozott tömeges áldozatokkal járó lövöldözéseket, valamint utánanézett távirányítású robbanóeszközöknek is.
Azbej Tristan: A szentföldi keresztények is szót emeltek a párizsi olimpia vallásgyalázó megnyitójával kapcsolatban
Világ
Azbej Tristan - a szentföldi keresztények közös nyilatkozatát idézve - közösségi oldalán azt írta, hogy a szabadság, a sokszínűség és a kreativitás nem fér össze mások hitének megsértésével, a kereszténység misztériumának megcsúfolásával, amely világszerte emberek milliói számára szent.
Kulturális-történelmi öngyilkosságnak nevezték az olimpiai nyitóünnepséget
Világ
Komoly kritikát fogalmaztak meg az egyházak és a francia politikusok is az olimpia pénteki ünnepségével kapcsolatban.
Húzós büntetés jár ezekért a sofőrnek Horvátországban
Világ
Horvátországban több olyasmiért is megbüntetheti az autóvezetőt a rendőr, amiért itthon nem jár büntetés.
Hivatalosan is elrajtolt az Olimpia
Világ
Miután 1900-ban és 1924-ben már otthont adott a nyári olimpiának Párizs, a második olyan város lesz London után, amely triplázni tud.
Külön védőőrizetet kapnak az izraeli sportolók az olimpián
SportMiskolcVilág
A párizsi olimpián résztvevő izraeli delegációt a nap 24 órájában a francia csendőrség különleges alakulata (GIGN) őrzi – írta a Le Monde Gerald Darmanin francia belügyminiszter közlésére hivatkozva.
Párizs 2024 - Az úszás és a vízilabda érdekli leginkább a magyarokat, egy elemzőiroda hét magyar aranyat vár
SportVilág
A magyarok 94 százaléka nézi majd az olimpiai versenyeket, a legtöbben 4-5 sportágat követnek. A favorit egyértelműen az úszás, amelyet szorosan követ a vízilabda.
Párizs 2024 - Beköltöztek az első magyar sportolók az olimpiai faluba
SportVilág
A cselgáncsozó Pupp Réka és Gercsák Szabina az első két magyar sportoló, akik beköltöztek a párizsi olimpiai faluba.
Joe Biden alelnökét Kamala Harrist támogatja új jelöltként
MiskolcVilág
Joe Biden amerikai elnök vasárnap jelentette be, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, és alelnöke, Kamala Harris elnökjelöltségét támogatja.