Ugrás a tartalomra

Válasz Trumpnak? – uniós katonákat küldenének Grönlandra

Létrehozva
Az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke szerint érdemes lenne az amerikai egységek mellett EU-tagországok csapatait is állomásoztatni Grönlandon.

Az MTI szemléje szerint legalábbis erről beszélt Robert Brieger a Welt am Sonntag című német lapnak adott, szombaton közzétett interjújában.

„Úgy gondolom, teljesen érthető lenne, ha nemcsak az Egyesült Államok lenne jelen csapatokkal Grönlandon, hanem megfontolnánk az uniós tagországok katonáinak az állomásoztatását is a szigeten” – jelentette ki Brieger, hozzátéve: egy ilyen lépést – amely szerinte hozzájárulna a térség stabilitásához is – politikai döntésnek kell megelőznie.

Brieger rámutatott arra is, hogy bár Grönland – Dánia tengerentúli területeként – nem része az EU-nak, az európaiaknak, miként Washingtonnak, érdeke fűződik a szigethez, tekintettel a stratégiai elhelyezkedésére – beleértve a nemzetközi kereskedelem egyik fontos útvonalát is – és az ott található fontos nyersanyagokra.

„Ugyanakkor az éghajlatváltozás nyomán megolvadó jégsapkák miatt elképzelhető a feszültség Oroszországgal és talán Kínával is” – tette hozzá.

Brieger elmondta azt is, hogy reméli: az Egyesült Államok – az ENSZ egyik tagországaként – tiszteletben tartja a határok sérthetetlenségéről szóló elvet, amelyet a világszervezet az alapokmányában is lefektetett.

A katonai bizottság az Európai Tanács legfelsőbb katonai hivatala, de csupán konzultatív testületként működik, az EU-nak ugyanis nincs külön hadserege. Pénteken Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter azt közölte, a sziget ügyében telefonon egyeztetett nemrég kinevezett amerikai kollégájával, Marco Rubióval, és konstruktívnak nevezte a megbeszélést.

„Nem akarunk dánok lenni. Nem akarunk amerikaiak lenni. Grönlandiak akarunk lenni” – mondta Múte B. Egede grönlandi miniszterelnök Koppenhágában.

A miniszterelnök szerint csak összefogással lehet kivédeni az USA, Kína és Oroszország által az Északi-sarkvidékre gyakorolt nyomást, ezért most az a legfontosabb, hogy Grönland nagyobb mozgásteret kapjon a külpolitikában.

Trump Grönland iránti töretlen lelkesedését régen nyilvánvalóvá tette – írja a Telex. A lap emlékeztetett: a republikánus politikus már első elnöki ciklusa alatt is jelezte, szívesen megvásárolná a dán korona alá tartozó hatalmas jeges szigetet, ahol amerikai katonai jelenlét most is van. December végén egyenesen arról írt, hogy a grönlandi nép vágyik az amerikaiak jelentette biztonságra, szeretnék ott látni a szigeten az Egyesült Államokat, és ők ott is lesznek. Később pedig már nem vásárlásról beszélt, hanem akár gazdasági és katonai nyomásgyakorlást sem zárt ki a sziget megszerzéséhez.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.