Fennlásának nyolcadik évfordulóját ünnepli a 2013-ban útjára indult Musical és Miskolc Gála. Első alkalommal 2019-ben, a program második felvonásában lepték meg a közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közös produkcióval. Az együttműködés nagy sikert aratott, ezért nem is volt kérdés, hogy a szimfonikusok a VIII. Musical és Miskolc Gálán is közreműködnek.
2019 októberében szárnyaikat bontogató fiatalok és elismert énekesek léptek színpadra a Művészetek Házában. A Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány ekkor adta hetedik ünnepélyes gálaműsorát. A fiatalok felkészülését idén Tunyogi Bernadett, Jancsó Dóra, Vágó Zsuzsi, Szolnoki Péter, és Cselepák Balázs mentorok segítették.
- A gála lényege, hogy a tehetséges fiatalok, már ismert és sikeres művészekkel együtt léphessenek színpadra, akik a tehetségek mentorálásában is részt vesznek - nyilatkozta korábban lapunknak Jancsó Dóra színész- énekesnő, aki hozzátette, ezért a fiatalok nem csak szóló dalokkal, hanem duettekkel és csoportos produkciókkal is készültek.
A második részében a Miskolci Szimfonikus Zenekar kíséretével folytatódott a műsor.