Magyarországon minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe. Az Élelmiszerbank célja, hogy kapcsolatot teremtsen a felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, és ezzel segítse az éhezés, az élelmiszerpazarlás csökkenését Magyarországon.
A budapesti központtal működő Élelmiszerbank országos lefedettségét az Egyesület mintegy 450 partnerszervezete biztosítja, akiknek köszönhetően évente több mint 250.000 nélkülözőhöz jut el élelmiszeradomány, 2020-ban összesen 8.400 tonna mennyiségben, 7 milliárd forint értékben.
Az Élelmiszerbank hosszú távú célja, egy erős vidéki hálózat kialakítása, amely az egyes régiókban élők helyzetét megkönnyítené, élelmiszerhez jutását költséghatékonyabbá tenné. A járványügyi helyzet, a nélkülözők számának növekedése, az igények bővülése miatt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület úgy döntött, hogy következő logisztikai bázisát Miskolcon nyitja meg.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Élelmiszerbank több mint 30 partnerszervezetén keresztül közel 25.000 nélkülözőt – gyermekeket, családokat, időseket, fogyatékkal élőket, hajléktalanokat – lát el mentett élelmiszerekből készített csomagokkal.
„A helyi Élelmiszerbank létrehozásával a fő célunk, hogy a környéken működő partnerszervezeteink logisztikai költségeinek csökkentésével hatékonyabban segítsük a nélkülözők ellátását, a régió vállalatainak bevonásával pedig növelni tudjuk a mentett élelmiszerek mennyiségét. Az helyi Élelmiszerbank megnyitásával még több embernek szeretnénk hathatós segítséget nyújtani a térségben” – mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank elnöke.
„Miskolc önkormányzata számára rendkívül fontos, hogy segítséget nyújthasson a nehéz helyzetben lévőknek, azoknak, akik szociális körülményeik vagy más problémáik miatt erre rászorulnak. A segítségnyújtás során fontos, hogy létrejöhessenek olyan kezdeményezések, amelyek ezt a város számára kitűzött jelentős célt szolgálják, segítik. Éppen ezért rendkívüli öröm számomra, hogy Miskolcon nyitotta meg új raktárát az Élelmiszerbank.” – mondta el Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere. – „A Magyar Élelmiszerbank Egyesület karitatív munkája sok miskolci és környékbeli családnak nyújthat segítséget, megkönnyítve mindennapjaikat, hozzájárulva ahhoz, hogy megfelelő élelmiszerekhez jussanak. Bízom abban, hogy a most megnyitásra kerülő élelmiszerraktár minél több személy számára nyújthat megfelelő segítséget, valamint minél többen csatlakoznak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által kitűzött célok támogatásához.”
Az új raktár felszerelését és működtetésének első évét támogatja a CIB Bank anyavállalata, az Intesa Sanpaolo Csoport. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a Szlovén Élelmiszerbankkal közösen tavaly nyújtott be sikeres pályázatot a bankcsoport jótékonysági alapjához, az Intesa Sanpaolo Charity Fund-jához, hogy megvalósíthassa a „Food, no Waste” („Ételt, ne hulladékot!”) kezdeményezését.
Az új telephely működtetését a Tesco is támogatja: a vállalat amellett, hogy a térségben működő áruházaiból is napi szinten rászorulóknak ajánlja fel az élelmiszer-felesleget, s azt az Élelmiszerbank partnerszervezetein keresztül eljuttatja a rászorulókhoz, most az élelmiszeradományok szállítására alkalmas kisteherautó adományozásával is segíti az Egyesület munkáját.