A közös EU-s tervek szerint minden országban december 27-én indult volna meg az oltás. A 450 millió lakosú Európai Unió több mint 2 milliárd adagnyi vakcinára kötött szerződést különböző gyártókkal azzal a céllal, hogy 2021-ben minden felnőttet beoltsanak velük – írta a Reuters.
Németország, Magyarország és Szlovákia az Európai Bizottság által összeállított tervnél egy nappal korábban kezdte meg a koronavírus elleni oltást – hívta fel a figyelmet több külföldi sajtótermék is. A hírek időrendje alapján Magyarország lehetett az első.
EU-n kívüli országokban, például Nagy-Britanniában, Svájcban és Szerbiában már korábban megkezdődtek az oltások, az EU-ban viszont egységesen a december 27-ei, vasárnapi dátumot tűzték ki erre. Ehhez képest Magyarországon – a hírek időrendje alapján elsőként az EU-ban – már szombaton megkezdődött a beoltás, ugyanakkor nem voltunk egyedül a szombati indulással: a németországi Szász-Anhalt tartományban egy idősotthonban, majd pedig Szlovákiában is már tegnap megkezdődtek az oltások.
Még az egy napos várakozás is túl hosszú – indokolta az oltások megkezdését Tobias Krüger, a halberstadti idősotthon vezetője. A szlovák egészségügyi miniszter pedig szombat délután Facebook-posztjában jelentette be, hogy egy nyitrai kórházban megkezdik az oltásokat - közölte a Euronews.