Miskolc akkora város, hogy több fesztivált is elbír, akár egy időben is, ezért gondolták a szervezők, a Szövetség a Bükki Borvidékért Egyesület, hogy egy egész nyáron át tartó programsorozatot rendeznek a Kisavas kapujában elhelyezkedő Avasi présházba..
Hajdu Roland elnök elmondta, szeretnék újra megtölteni élettel a patinás épületet. – Szervezetünk 2018-ban indult el, és tagjaink között van a háromnegyede a borvidéken palackozott borokat készítő borászoknak. Tavaly augusztusban tartottuk első rendezvényünket az Avas mindenkié címmel az Avasi Présházban, a Lonovics József utca 9. szám alatt. A mára már újonnan felhúzott ház elődje a XVII. században épült, és egy festményről rekonstruálták – mondta, majd hozzátette, a Bükk+ elnevezésben szereplő jel arra utal, hogy minden alkalommal egy másik téma is lesz a bükki borvidék mellett. – Első alkalommal Tokaj mutatkozik be, később lesz Burgundia és a Mátra, de szerepelnek majd különböző szőlőfajták és ősi Kárpát-medencei fajták, egyik alkalommal pedig női borászokkal ismertetjük meg a közönséget. Szép, színes borvidékekkel tudunk kedvében járni a miskolciaknak.
A programsorozat szombaton délben kezdődik, hiszen a standokon már étellel-itallal várják a vendégeket. A finom falatokról a StreetFood KisAvas gondoskodik. Délután 2 órától két beszélgetés lesz, amiről videófelvétel is készül és utóbb visszanézhető. Ezeket Németh Csaba szerkesztő-riporter vezeti majd. Az első díszvendégének Alkonyi Lászlót hívták meg, akivel saját életútján kívül Tokaj múltjáról, jelenéről és jövőjéről is szó esik. Másfél óra múlva pedig Gyulai Éva történész, a Miskolci Egyetem oktatója avatja be az érdeklődőket kutatásaiba, amik „A szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. századig” címet viseli. A tervek szerint a következő alkalommal is két beszélgetést tartanak, aminek vendégei tágabb értelemben kapcsolódnak majd a Bükkhöz.
A nap folyamán Kapusi Krisztián történész, a Herman Ottó Múzeum munkatársa „A város a város alatt” címmel föld alatti túrát vezet az Avasi Présház nemrég feltárt és részben felújított pincejárataiban. Fellépnek a zenei élet jeles miskolci alakjai, így délután 5-től Dobrik Petra énekel dzsesszdallamokat Kovács Zoltán gitárkíséretével, este 7 órától pedig Bundzik Lénard játszik vibrafonon és Ahmed Bouzid zongorán.
A programsorozatnak állandó civil kiállítói, az Avasi Borút Egyesület és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület kiadványokkal jelentkeznek, míg az első civil vendég, a Szimbiózis Alapítvány borkorcsolyát, vagyis saját készítésű sajtot, illetve lekvárt, szörpöt, sült teát is hoz magával.
A fesztivál egész nyáron fut majd, minden hónap első és harmadik szombatján, a következő időpontok tehát: június 19., július 3. és július 17. Mivel egy részét az udvaron tartják, így oltási igazolványra ott nem lesz szükség. A zárt terű programokra, a beszélgetésekre és a tárlatvezetésekre azonban kötelező kérniük a kártyát a szervezőknek. A helyszínen kaució fejében pohár váltható, melynek díját használat után 100%-ban visszatérítik.