Ugrás a tartalomra

Kávé kilátással: összefogás kell ahhoz, hogy ne csak három napig tartson a csoda

Létrehozva
Több mint két év szünet után újra megnyit az Avasi Kilátó kávézója – egyelőre csupán a Borangolás idejére.
Kép
Kivételes a panoráma a kilátó kávézójában
Kivételes a panoráma a kilátó kávézójában. Fotó: Tóth-Szántai József/Facebook

A pazar panorámájú vendéglátó tér csak három napon keresztül, péntektől-vasárnapig, a borangoló közönség számára nyit ki a miskolciság jelképévé vált toronyban.

A hírről Tóth-Szántai József polgármester számolt be csütörtökön a közösségi oldalán. Úgy fogalmazott: örül, hogy Miskolc újabb ikonikus helyét sikerül életre kelteni.

A „teljes felépülés” azonban a miskolciak adakozókedvén múlik. Ahhoz, hogy az épület futurisztikus formatervét követhesse a belső enteriőr is, szükséges, hogy a mecenatúra felkarolja a projektet. 

Száz évvel ezelőtt a Borsodi Bükk Egylet vezetői karitatív táncmulatságot szerveztek az első torony építéséért, most pedig közadakozásba kezdtek a helyi lokálpatrióták. A céljuk: harminc nap alatt összegyűjteni azt a harmincmillió forintot, ami a belső megújuláshoz szükséges. A 21. századi enteriőr megvalósítása két hónapot vesz majd igénybe a tervek szerint.

Ha te is szereted azt az érzést, amit az Avasi kilátó lenyűgöző miliőjében a mézes kávé illata vagy néhány korty rozé bor málnás íze tartogat számunkra a szikrázó éjszakai fények játékában, akkor ragadd meg az alkalmat, és csatlakozz ehhez a tervhez. Néhány tíz- vagy százezer forinttal vidd közelebb a kilátót az emberekhez! Hadd legyen az Avasi kilátó káprázatos világa tényleg minden miskolcié egyben, de az ne egy büfé színvonal, hanem egy európai magas minőség legyen!” – írja a szerkesztőségünkhöz eljuttatott felhívás.

A Bükki Kör is támogatja a környék számára jelentős turisztikai attrakció fejlesztésének beteljesítését, mert az harmonizál a működési céljukkal.

Az elképzelésről látványterv is született.

Kép
latvanyterv_kilato_kavezo
Három hónap múlva már ilyen lehet a belső tér a kávézóban, ha sikeres a közadakozás.

Amíg a belső megújulás megtörténik, úgymond kísérleti jelleggel, három napra nyit ki a kávézó, egyfajta kóstolót nyújtva, milyen ékköve is lehet a város dombjának a különleges hangulatú vendéglátó tér.

A mostani bérlő számára nem új a terep: Rák Mónika üzemeltetette a kávézót a kilátó felújítása előtti időszakban is.
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.