Ugrás a tartalomra

Újabb kamerák őrzik a Győri kapu rendjét

Létrehozva
Térfigyelő kamerákat helyeztek ki a Kavics utca és Gyula utca sarkán.
Kép
terfigyelo_gyori_kapu
Térfigyelő kamerákat helyeztek ki a Győri kapuban.

A Kavics utca biztonságát már figyeli egy kamera, kedd délelőtt azonban további kettőt helyeztek ki, hogy megelőzzék a betöréseket a Győri kapuban. Az önkormányzat arra számít, hogy az eszközök visszatartó erőt jelentenek majd, és növelik a helyiek biztonságérzetét. A mostani kamera telepítés egyébként illeszkedik az önkormányzat tervébe: több lépcsőben erősítik a közbiztonságot. Bővítik a térfigyelő kamera rendszert, rendőr-rendész járőrpárosokat indítottak, és hamarosan rendőrőrsöt hoznak létre az Újgyőri főtéren.

– A Gyula utca és a Kavics utca kereszteződésében lévő térfigyelő mellett a Kiss Ernő utcai bevásárló központokat is pásztázni fogja majd egy kamera – mondta Hollósy András alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője, aki szerint a mostani intézkedés erősíteni fogja a helyiek biztonság érzetét. Hozzátette, hogy az elmúlt időszakban többször is jeleztek betörést a környéken, az újabb kamerák kihelyezésével a további bűneseteket szeretnék megelőzni.

Kép
terfigyelo_gyori_kapu
Fotók: Juhász Ákos

– Sok olyan problémát kell orvosolnunk, amit az előző városvezetés elmulasztott. Mindeszt tesszük annak érdekében, hogy a miskolciak valóban biztonságosabb környezetben éljenek – fejtette ki az alpolgármester, aki hozzátette: a Zoltán utcai Általános Iskola előtt is lesz majd térfigyelő kamera.

Címkék

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.