Ugrás a tartalomra

Vigyázó szemüket a csizmásokra vetik

Létrehozva
A DVTK birkózó szakosztályának két versenyzője részt vesz az U20-as Európa-bajnokságon.

Olaszország ad otthont a korosztályos birkózó kontinens viadalnak, amelyen Botos Dominik és Szinay Szabolcs is szőnyegre lép. Mindketten kötöttfogásban próbálnak szerencsét. Az idén több érmet gyűjtöttek az utánpótlás és a felnőtt országos bajnokságokon, továbbá a válogató versenyeken. 

– Az elmúlt hónapokban váltottam a 77 kilós kategóriára – mondta Botos Dominik, majd hozzátette: – Azóta már megszoktam és viszonylag könnyen teljesítettem a fogyást, vagyis mindig hoztam a súlyomat. Másfél hete egy még fáradtnak éreztem magam, most azonban már kipihent vagyok és nagyon várom az Eb-t. Mindenféleképpen pontszerző hellyel lennék elégedett, de akkor lennék teljes mértékben elégedett, ha érmet harcolnék ki. 

Szinay Szabolcs 82 kg-ban indul. Itthon U20-as országos bajnokságot nyert, a felnőttek között pedig a dobogó második fokára állhatott fel, eredményei azt mutatják, hogy jó formában várja az olaszországi rajtot. 

– Jól érzem magam és a tréningek az edzések is jól mennek – közölte Szinay Szabolcs. – Minden meccsembe beleadok apait és anyait, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. 

A diósgyőri fiúk szereplését Itáliában természetesen a válogatott szakvezetői vezénylik, de ott lesz Repka Attila olimpiai bajnok, a piros-fehérek szakosztályvezetője is. 
 

Kép
Szinay Szabolcs
A DVTK birkózó szakosztályának két versenyzője részt vesz az U20-as Európa-bajnokságon. Fotó: Kozma István Magyar Birkózó Akadémia
Jó tudni

U20-as kötött- és szabadfogású, valamint női Európa-bajnokságot az idén az olaszországi Caorle városában rendezik, június 30-a és július 6-a között. Botos Dominik hétfőn kezdi meg a szereplést a 77 kilogrammosok között, Szinay Szabolcs pedig kedden lép szőnyegre a 82 kilósok mezőnyében.

Címkék

Ez is érdekelhet

MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.
Ligameccsek után kupameccs
Sport
Folyamatos terhelés alatt állnak a Macik.
Képgaléria
DVTK Jegesmedvék - DEAC
Megint nem ment a játék...
SportMiskolc
Vasárnap este ismét hazai környezetben szerepeltek a Macik, akik kikaptak.
MVSC: fontos három pont
SportMiskolc
Itthon tartották a 3 pontot.