Ugrás a tartalomra

ünnep

Képgaléria
Mindenszentek
Változó halottkultusz, átalakuló túlvilágkép
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A család búcsúzása halottainktól, az elhunyt szeretteinknek megadott végtisztesség és a sírok rendben tartársa máig fontos hagyomány az európai kultúrában. Viszont számos új elem figyelhető meg a temetkezési szokásokban és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekhez idegen jelenségek is csatlakoztak. Viszóczky Ilona etnográfussal beszélgettünk a múlt és napjaink halottkultuszáról.
Miskolc elhunyt polgármestereire emlékezett Tóth-Szántai József
Miskolc
Halottak napja alkalmából idén is koszorúval emlékezett meg Tóth-Szántai József jelenlegi polgármester, Miskolc két elhunyt, rendszerváltás utáni polgármesteréről: Kobold Tamásról és dr. Kriza Ákosról.
A közösség együttérzése segít a gyász feldolgozásában
A Deszkatemplom gyülekezetében működő Paraklész gyászoló csoportba hívogatják az érintetteket. Tóth Tamás beosztott lelkipásztor, mentálhigiénikus csoportvezetővel november 1-jén, 16 órakor a gyászolók istentiszteletén vehetik fel első körben a kapcsolatot az érdeklődők.
A szeretet átnyúlik a túlvilágba is
MiskolcEgyház
Mindenszentek ünnepén és halottak napján mindannyian találkozunk az élet és a halál nagy kérdéseivel elhunyt szeretteink sírjai mellett. Jézus Krisztus vigasztalást és reményteli válaszokat kínál.
Közösen ünnepelték a protestáns gyülekezetek Szirmán a reformáció emléknapját
MiskolcEgyház
Több éves hagyomány, hogy október 31-ét a miskolci református gyülekezetek együtt ünneplik úrvacsorás istentisztelet keretében. Ezúttal a Miskolc-Szirmai Baptista Gyülekezet is csatlakozott hozzájuk a helyi református templomban, szombat délután.
Képgaléria
Halloween-est a Miskolci Állatkerben
Rémesen jó hangulat költözött a Miskolci Állatkertbe
MiskolcSzabadidő
Töklámpások, fáklyafényes ösvények és egy kis borzongás tette különlegessé a Halloween estéjét a Miskolci Állatkertben. A látogatók ezúttal sötétedés után is felfedezhették az állatkertet, ahol különleges bemutatókkal, bátorságpróbákkal és éjszakai látványetetésekkel készültek.
Képgaléria
Miskolc-Con Happy Halloween
Rémisztő alakok és képregényhősök vették birtokba a Miskolc-CON-t
MiskolcSzabadidő
Boszorkányok, szörnyek, különleges maszkok és színes jelmezek lepték el szombaton a Tudomány és Technika Házát. A tavasszal bemutatkozó Miskolc-CON ezúttal Halloween alkalmából tért vissza, és a cosplayerek mellett a képregények, a videojátékok és a fantasy rajongóit is várta.
Az első világháború hősei előtt tisztelgett a városvezetés
Miskolc
A közelgő halottak napja alkalmából az első világháborús hősök előtt hajtottak fejet az önkormányzati képviselők pénteken, a miskolci Koleratemetőben.
Szabadságharcosokra emlékeztek és élő hősöket tüntettek ki a XVI. Miskolci Nemzeti Estélyen
MiskolcKultúra
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóját ünnepelték és Kartal-Veczán-díjakat adtak át a KÉSZ és az Eszmék és Értékek Alapítvány közös rendezvényén.
Halloween egy kicsit másképp az Avason
MiskolcSzabadidő
A csendes olvasás és irodalomterápia rejtelmeibe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők október 31-én az Avasi Közösségi Kávézóban.
Kilencven évesen is a közösség élteti a Kilián Gimnázium egykori igazgatóhelyettesét
Miskolc
Nagy társaságban, nemzetközi családja és nyugdíjasklubja körében ünnepelte 90. születésnapját a martinkertvárosi Sindel Imre szombaton. Kedden pedig örömére az önkormányzat képviseletében látogatták meg és köszöntötték.
Élő állatokkal tanulhattak a gyerekek az állatok világnapján
MiskolcOktatás
A Miskolci Állatkórház ismét kitett magáért a jeles napon, hogy egyszer majd az általános iskolásokból is felelős gazdi válhasson. Ez úttal egy cica és Akácka, a terápiás kutyus volt a sztárvendég.
Miskolcra látogatott a híres izraeli Zorger Kántorkórus
MiskolcKultúraEgyház
A zsidó újév alkalmából érkezett koncertturnéja egyik kiemelt állomásaként a miskolci Zenepalotába, hétfő este az izraeli Zorger Kántorkórus.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Képgaléria
Vízi Lászlóné születésnapi köszöntése
Születésnapi partin köszöntötték a kilencven éves Borika nénit
Miskolc
Családja és barátai körében ünnepelte 90. születésnapját Vízi Lászlóné Borika néni feldíszített otthonában. A népes vendégsereghez csatlakozott stábunk is, ahol azt is megtudtuk, hogy mi a hosszú élet titka.
A köztisztviselőket köszönti a város
Miskolc
Július 1-je a Köztisztviselők napja. Tóth-Szántai József polgármester közösségi oldalán köszönte meg Miskolc valamennyi köztisztviselőjének a szolgálatát.
Képgaléria
„Akik mások sikerét építik” – elismerte oktatóit és duális partnereit a Miskolci Szakképzési Centrum
MiskolcOktatás
A Miskolci SZC átadta idei tehetséggondozó elismeréseit kedden, intézményeiben dolgozó kiemelkedő oktatóinak, duális partnereinek. Emellett díjazták a Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő diákokat is.
Szalamander
Forgalomkorlátozás a Szalamander idején
MiskolcOktatás
Szerdán a Miskolci Egyetem végzős hallgatóinak Szalamander felvonulása miatt 20:50-től várhatóan 21:05-ig a Tiszai pályaudvar irányába villamosok helyett villamospótló autóbuszok közlekednek a Malomszög utca és a Tiszai pályaudvar között.
Köszöntjük az édesapákat!
Belföld
Magyarországon június harmadik vasárnapján ünnepeljük az apák napját a 20. század eleje óta. Az ünnep célja, hogy kifejezzük nagyrabecsülésünket az édesapák és a férfi gondviselők iránt.