Ugrás a tartalomra

A Garda-tónál pedáloztak

Létrehozva
A miskolci kerékpárosok Olaszországban jártak.

A Miskolci Road Cycling Club a napokban újra megrendezte hagyományos edzőtáborát.

Benéztek Pogacar falujába

– Észak-Olaszország festői tájain hajtottunk – kezdte Somogyi László, az MRCC klubmenedzsere, majd így folytatta: – Hosszas szervezés után a csapat Limone sul Garda településén foglalt szállást, ahonnan fantasztikus kilátás nyílt a tóra és a környező hegyekre. Itt alkalmuk nyílt kipróbálni Európa egyik leglátványosabb útszakaszát. A lebegő bicikliutat ötven méterrel a tó szintje fölött alakították ki. A sziklára épülő út hihetetlen kilátást kínált. Úgy éreztük magunkat, mintha a táj fölött lebegnének, és ez hatalmas élmény volt valamennyiünk számára. 
A miskolciak az edzések során felfedezték a tó körüli, igazán gyönyörű tájat, ahol a reggeli órákban a jelentős autóforgalom nehezítette tréningjeiket. Ezért a hegyek felé vették az és a hatalmas sziklafalak között kerekezve élvezték a komoly kihívást jelentő emelkedőket és a gyors lejtőket. Egyes edzésnapjaikon száz kilométert is megtettek úgy, hogy kétezerkétszáz méter szintemelkedést győztek le. 
A Garda-tavi edzések után az MRCC különítménye Gradóba utazott, itt sík terepen gyűjtötték az erőt. 
– A közeli szlovén hegyek látványa csábító volt, ennek jegyében ellátogattunk Tadej Pogacar szülőfalujába is – folytatta Somogyi László. – Róla tudni kell, hogy a 2024-es Tour de France és Giro d'Italia nyertese valamint a 2019-es Vuelta harmadik helyezettje. Az edzőtábor fénypontjaként a csapatunk tagjai megmászták a híres Monte Zoncolant, a pokol kapuját.

Kép
Miskolci Road Cycling Club
A Miskolci Road Cycling Club sportolói. Fotó: Magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.