Ugrás a tartalomra

Világbajnoki ezüstérmes lett a DVTK üdvöskéje

Létrehozva
A diósgyőri sportoló az öttusázók alexandriai váltó-világbajnokságán állhatott fel a dobogóra.

Ezüstérmet nyert a Guzi Blanka, Dulai Kinga magyar női páros kedden az öttusázók alexandriai váltó-világbajnokságán.

A magyarok a vívást az ötödik helyen fejezték be, az akadálypályán viszont gyorsan végigmentek, az egyiptomiak mögött másodikok lettek, jelentős pontelőnnyel a mögöttük következőkhöz képest, két páros ráadásul eredmény nélkül zárta ezt a számot. A hazai váltóban ott volt a 14 éves Halil Farida, aki az idei világkupa-sorozatban a háromból két versenyt megnyert és a vk-döntőn is győzött. Társa, Malak Iszmail is volt dobogós idén vk-n, 2023-ban pedig a női váltó tagjaként aranyérmet szerzett.
A magyarok a 2x100 méteres úszás előtt másodikok voltak, és maradtak is ott annak ellenére, hogy a harmadik számot a harmadik legjobb eredménnyel fejezték be. Ezúttal is az egyiptomi páros szerepelt a legjobban, mögötte a dél-koreai duó következett, amelyet erősített a világbajnok, olimpiai harmadik Szong Szungmin.
A tavaly vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik, a múlt heti, ugyancsak alexandriai vk-döntőn bronzérmes DVTK sportoló, Guzi Blanka, illetve Dulai Kinga alkotta magyar kettős a kombinált számot - amelyben két lövősorozattal megszakítva mindegyik váltótagnak 3x600 métert kellett futnia - megnyerte, ezzel megőrizte második helyét. Az aranyérem az egyiptomiaké, a bronz a lengyeleké lett.

Az egyiptomi helyszínen több korosztály váltó-világbajnokságát bonyolítják le. A felnőttek "normál" világbajnokságára, amelyen egyéniben és csapatban hirdetnek majd végeredményt, augusztus végén kerül sor Kaunasban.

Öttusa, női váltó világbajnokság, végeredmény: 1. Egyiptom (Malak Iszamil, Farida Halil) 1314 pont, 2. Magyarország (Dulai Kinga, Guzi Blanka) 1286 pont, 3. Lengyelország (Malgorzata Karbownik, Adrianna Kapala) 1273 pont.

Kép
Guzi Blanka
Guzi Blanka. Fotó: MTI

Címkék

Ez is érdekelhet

Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.