Ugrás a tartalomra

Illyés szekere és az Illés zenekar

Létrehozva
Ötvenhárom évesen ritkán kapnak életműdíjat a sportvezetők.

Ez a bravúr most megadatott Miskolc ikonikus sportvezetője, a Miskolci Sportiskola igazgatója, Illyés Miklós számára. 

Párját ritkító lista

– A Magyar Judo Szövetség elöljárói gondolták úgy, hogy eljött az ideje a munkásságom megkoronázásának – mondta az ünnepelt, aki hozzátette: – A fél életemet a cselgáncsban éltem le, így természetesen boldogan mentem ki az elismerésemet átvenni. Ilyenkor óhatatlan, hogy az érintett számvetést csinál: én is ezt tettem. Elgondolkodtam azon, hogy mit tettem le a sportág asztalára, vagy inkább szőnyegére. Nos, a listám igencsak hosszú: voltam versenyző és olimpikon, majd edző, vezetőedző, országos szakszövetségi alelnök, sportági szakágvezető, regionális szakszövetségi alelnök. Ilyen listával nagyon kevesen dicsekedhetnek az országban, büszke is vagyok arra az útra, amelyet eddig bejártam. És még hol van a vége? 

Mindenhol prímás 

Illyés Miklós nagy értéke a vármegye székhely sportéletének. 
– Viccesen azt szoktam mondani, hogy minden voltam már a testkultúra világában, csak akasztott ember nem – folytatta. – A cselgáncsot, vagy ahogyan mi mondjuk, a dzsúdót kiveséztük, ezen kívül emberemlékezet óta elnökként szolgálom a Miskolci VSC-t, a hajdani vasutas klubot, a zöld-fehéreket, anyaegyesületemet, a Kubikban működő különítményt és ezzel még nincs vége. A testem másik fele a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft.-nél van. Az intézményt MVSI-nek is hívják, a legnépszerűbb elnevezése azonban ez: MISI. Itt jegyzem meg, hogy az MVSC-nél felügyelem a cselgáncsot és a sportiskola életében is jelen van a dzsúdó. 

Benedek Miklós focizik

Az életműdíjas egykori ötkarikás szereplő, a Sydney-i 2000-es olimpia indulója, büszke családfő is. 
– A fiam, Illyés Benedek Miklós futballozik, a DVTK Akadémia U12-es együttesének oszlopos tagja. Ki tudja, hogy mi lesz belőle? - tette fel a kérdést a sportvezető. – Azt mondogatom neki, hogy csinálja nagy szorgalommal és akarattal, a többit pedig majd az élet megoldja. Szóval halad az Illyés família szekere, amelynek fogatáról némi humorral mondva, már csak az Illés-zenekar tagjai hiányoznak. Miért említettem ezt? Mert hajdanán, amikor Hungária Világ Kupát nyertem, az egyik lap azt írta, hogy Illés szekerére nem fért fel senki. A cikk írója ugyanis Illyés helyett Illésnek nevezett.

Kép
Illyés Miklós, Tóth Anna
Az életműdíjas Illyés Miklós Tóth Annával, a DVTK világbajnoki szereplő gátfutójával, a Miskolci Sportiskola volt tagjával. Fotó: Magánarchívum

Ez is érdekelhet

Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.
Oláh Jázmin aranyérmes
Sport
Az U15-ös korosztály tagjainak és nők számára válogató birkózó versenyt rendeztek Soltvadkerten.