Ugrás a tartalomra

Ilyen még nem volt: kötelet húznak a futballbírók

Létrehozva
A jövő hét végén Egerben rendezik a miskolci-vármegyei síposok és asszisztensek nyári táborát.

Három nap, megannyi program, így összegezhetjük a július 25-27. közötti rendezvényüket. Címszavakban a kínálat: fizikai teszt, szellemi (szabályismereti) vizsga, videós elemzés, kispályás labdarúgás, baráti beszélgetés, élménybeszámoló, zenés est, városnézés.

Színesítik a programot 

– Azt természetesen egy szóval sem mondom, hogy a felsoroltak már tagjaink könyökén jönne ki – újságolta Friedl Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Nagypályás Labdarúgó Játékvezetők Sportegyesületének elnöke, majd hozzátette: – Hiszen nekünk az a dolgunk, hogy tagjainkat a lehető legjobban felkészítsük a 2025/26-os idény őszi szezonjára. Ennek ellenére állandóan azon törjük a fejünket, hogy mivel színesíthetjük a három napot. Igazán újszerű versenyt találtunk ki: a jövő pénteki foglalkozás után, de még a vacsora előtt kötélhúzást hirdetünk. Akár több kategóriában is összemérhetik tudásukat a dirigensek és a zászlósok. Csatázhatnak a férfiak és a nők, szervezhetnek vegyes csapatokat, de egymásnak eshetnek a lányok és a nők, valamint a vegyes csapatok is. Annak érdekében, hogy mindenki betartsa ennek a műfajnak a szabályait, versenybírónak és műsorközlőnek Belicza Jánost jelöltük ki.

Arra a kérdésre, hogy a nyerteseket mivel ajándékozzák meg, az elnök kijelentette: 

– Ezt a titkunkat nem fedjük fel. Először majd visszanézzük a felvételeket és a képzeletbeli VAR-kocsinkban ülőkkel konzultálva döntünk a jutalmazásról. 

Kép
labdarúgó játékvezetők
Százhatvanhárom miskolci és vármegyei sportember utazik Egerbe. Fotó: Magánarchívum

Ez is érdekelhet

Magyar Gergely szerint tovább kell fejlődniük. Fotó: magánarchívum
Négyszáz kilométer a győzelem ára
SportMiskolc
A sereghajtó vendégeként szerepel a hétvégi fordulóban a diósgyőriek csapata, melynek sikere borítékolható.
A MEAFC-Peka Bau extraligás férfi röplabdacsapata. Fotó: magánarchívum
Az első négy közé is bekerülhetnek
SportMiskolc
A hétvégén megkezdődik a honi legmagasabb osztályú férfi pontvadászat.
Az Egyetemvárosban jubilál a Miskolci Barátság Maraton
SportMiskolc
A jubileumi, 25. Miskolci Barátság Maraton elnevezésű nemzetközi futófesztivált október 18-án, vasárnap rendezik meg az Egyetemvárosban.
Tirpák Dávid a dobogó második fokán. Fotó: magánarchívum
Két érem és három ötödik helyezés
SportMiskolc
Birkózás: remekül szerepeltek a diósgyőri sportolók a hétvégi, Budapesten tartott országos diákolimpiai döntőn.