Ugrás a tartalomra

Olimpiai bajnok a tanárok között

Létrehozva
A bekecsi sportcsarnokban július 18-ig tart a diósgyőriek által vezényelt napközis birkózó edzőtábor.

A Bekecsi Birkózó Club edzői, Bacsó Alex és az olimpiai bajnok Repka Attila - akik a DVTK-nál szakosztályában is szakvezetői pozíciókat töltenek be - újra meghirdették hagyományos táborukat, amelybe diósgyőri gyerekeket is meghívtak. 

Harmincnégyen 

– Miskolcról hét, Emődről pedig négy kis birkózó utazik minden reggel Bekecsre, délután pedig haza – újságolta Szabó Máté, a diósgyőriek trénere. – Sőt, további érdekesség, hogy még Karcagról és Berekfürdőről is érkeztek sportolók a Szerencshez közeli település komplexumába.
A bekecsi különítményt harmincnégyen alkotják, munkájukat öt szakember kíséri figyelemmel. A már említett Bacsó-Repka-Szabó triót jövőbeli kollégájuk, Kádas Krisztián és a karcagi Kurucz István egészíti ki. 
A programot az edzések mellett kirándulással, játszóterezéssel és egyéb érdekességekkel színesítik, de a legfontosabb céljuk természetesen az, hogy a gyermekek örömüket leljék a mozgásban és egymás társaságában.

Kép
bekecsi birkózótábor
A bekecsi tábor résztvevői. Fotó: Magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

Argentínai képeslapok
SportMiskolcVilág
Kajak-kenu: a napokban Dél-Amerikában rendezték a maratoni világbajnokságot.
A válogatón válhat utazóvá
SportMiskolcVilág
Gyorskorcsolya: EYOF-aspiráns Udvari Hunor, a DVTK Jegesmedvék junior válogatott rövid pályás versenyzője.
Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.