Ugrás a tartalomra

A harmadikosokat az elsősök oktatták

Létrehozva
Telkiben tartották az MLSZ játékvezetői bizottságának egyik táborát.

A labdarúgó NB III-as játékvezetők asszisztensi és ellenőri keretébe soroltaknak olyan egykori, az élvonalbeli keretbe tartozók tartottak előadást, mint a miskolci Kurmai Zoltán (az MLSZ jb elnökségének tagja), Iványi Zoltán, Juhos Attila, Solymosi Péter, Szarka Zoltán, Székely Ferenc, Vavika Ferenc. Valamennyien sok száz NB I-es találkozón működtek aktív korukban. 

Heten voltak 

– Szűkebb pátriánkból heten jöttünk a táborba – mondta dr. Varga Zsolt, az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Igazgatósága Játékvezetői Bizottságának elnöke, egykori FIFA-asszisztens, NB III-as ellen. – Bense Milán asszisztens, Elek Balázs asszisztens, Gutyán Dániel asszisztens, Kátai Gábor ellenőr, Kerékgyártó Zsolt ellenőr, Radványi Ádám ellenőr és jómagam alkottuk a csapatunkat. Tóth Ádám sérülés, Vinter Gábor pedig halasztás miatt nem tartott velünk.
A tábor menüje ez volt: edzés, meccs értékelés, videós teszt, fizikai felmérés, konzultáció, elméleti vizsga, szabályváltozások. 

Kép
játékvezetők
A misklolci-vármegyei kerettagok (balról): Gutyán Dániel, Kerékgyártó Zsolt, Elek Balázs, dr. Varga Zsolt, Bense Milán, Radványi Ádám, Kátai Gábor. Fotó: Magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

Magyar Gergely szerint tovább kell fejlődniük. Fotó: magánarchívum
Négyszáz kilométer a győzelem ára
SportMiskolc
A sereghajtó vendégeként szerepel a hétvégi fordulóban a diósgyőriek csapata, melynek sikere borítékolható.
A MEAFC-Peka Bau extraligás férfi röplabdacsapata. Fotó: magánarchívum
Az első négy közé is bekerülhetnek
SportMiskolc
A hétvégén megkezdődik a honi legmagasabb osztályú férfi pontvadászat.
Az Egyetemvárosban jubilál a Miskolci Barátság Maraton
SportMiskolc
A jubileumi, 25. Miskolci Barátság Maraton elnevezésű nemzetközi futófesztivált október 18-án, vasárnap rendezik meg az Egyetemvárosban.
Tirpák Dávid a dobogó második fokán. Fotó: magánarchívum
Két érem és három ötödik helyezés
SportMiskolc
Birkózás: remekül szerepeltek a diósgyőri sportolók a hétvégi, Budapesten tartott országos diákolimpiai döntőn.