Ugrás a tartalomra

DVTK: hátrány így is, úgy is, a félbeszakadt meccsen

Létrehozva
Lejátszotta az évad első bajnokiját a DVTK. Az Újpest FC vendége volt pénteken este a DVTK.

A labdarúgó NB I 2025/26-os nyitányán, az 1. forduló első mérkőzésén, pénteken este a DVTK az Újpest FC vendége volt Budapesten, a Szusza Ferenc stadionban. 
A lila-fehérek több ezer fős táborával szemben 600 fős diósgyőri drukkerhad sorakozott fel a vendégszektorban.

Kép
Újpest - DVTK
Az egyik legnagyobb DVTK gólszerzési lehetőség az első félidőben. Fotó: Homoky György
Leltár

A DVTK keretéből öt védő hiányzott erről a meccsről: Demeter Milán eltiltás, Marco Lund, Bárdos Bence, Szatmári Csaba és Bokros Szilárd pedig sérülés miatt. Rajtuk kívül két diósgyőri fiatal nem volt keretben, az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC-hez tartó támadó, Csatári Gergő, valamint a fiatal kapus, Lipóczi Benedek. 
A Diósgyőr kezdőcsapatának védelme a fent említettek miatt, tartogatott érdekességet, a korábban támadót játszott, majd jobb oldali védővé ,,előléptetett” Gera Dániel, a csapatkapitány ezúttal bal hátvédként kapott bizalmat. 
A magyar fiatalok szerepeltetésének megfelelni szándékozó DVTK-ban Jurek Gábor és Szakos Bence kezdte meg az ifjak percgyűjtését, rajtuk kívül további három magyar, Kecskés Ákos, Gera Dániel és Bényei Ágoston kapott helyet a tizenegyben.
A piros-fehérek új labdarúgói közül Kecskés Ákos, a szerb Ivan Saponjic és a nigériai Anderson Esiti jutott lehetőséghez a kezdőben, Megyeri Gábor, Mucsányi Márk, Sajbán Máté és a horvát Ante Roguljic viszont a kispadon foglalt helyet.

Kép
Újpest - Diósgyőr
Az Újpest FC fanatikusai. Fotó: Homoky György
Első menet

Az esélyesebb hazai csapat jól kezdte a meccset, olyannyira, hogy már a 3. percben gólt szerzett: Horváth Krisztofer a bal oldalon elhúzott Szakos Bence mellett majd 12 méterről a bal felső sarokba bombázott (1-0). 
A 18. percben a hazai fanatikusok részéről előbb ,,cigányozás” jött, majd a Magyar Labdarúgó-szövetséget .uzizták, utána pedig az MLSZ elnökének az édesanyját hozták összefüggésbe egy ősi női mesterséggel. Az majd a jövő héten kiderül, hogy ez milyen büntetési tételt ér a szövetségben, elég lesz a pénz befizetés, vagy esetleg szektorbezárást kapnak a lila-fehérek. 
A 20. percben előbb André Duarte lövése után segített a kapufa Karlo Senticnek, majd egy hazai megugrás után kialakult nagy helyzetben Aljosa Matko találta el a bal oldali kapufát.
A 31. percben duettet adott elő a két ellenséges szurkolótábor. A hazaiak ,,.zarházi” skandálására a vendégek ezt harsogták: ,,mlsz”. A felelgetés eltartott egy ideig, majd kiderült, hogy az újpestiek szólóban ennél is jobban tudják szidni a szövetséget, ami után a diósgyőriek is kedvet kaptak egy kis ,,cigányozásra”, amiért jár majd a büntetés. 
Ekkor már nem volt kérdés az, hogy az MLSZ által áhított színházi színvonal megérkezik-e a 2025/26-os évadba.
A 40. percben Ivan Saponjic kis híján egyenlített, a Jurek Gábortól kapott labdát a kaputól 7 méterre a jobb felső sarok mellé perdítette. A félidő hajrájában, a 44. minutában Jurek Gábor bombázott a léc fölé. A válasz, az első menet ráadásában gólként érkezett: Horváth Krisztofer elhúzott Szakos Bence mellett, majd a kapu elé belőtt labdája, Karlo Senticről a kapuba perdült (2-0).

Kép
Újpest - Diósgyőr
A DVTK fanatikusai. Fotó: Homoky György
Második félidő

A második játékrész elején a hazai fanatikusok pirotechnikai bemutatót tartottak, és ennek a füstje miatt félbe kellett szakítani a mérkőzést, a 48. percben. Az 50. minutában a DVTK drukkerek is tüzeskedtek egyet, a lelátón ezzel, ebben, egyenlő lett az állás. Azt meg majd lehet nyomozni, hogy miként jutott be a létesítménybe ennyi tiltott cucc. 
Rövid szünet után folytatódott a meccs, azzal, hogy az 53. percben André Duarte találta el Ivan Saponjic lábát a 16-oson belül. A játékvezető 11-est ítélt, a sértett a kapu jobb alsó sarkába vágta a labdát (2-1).
Egy órája tartott a mérkőzés, amikor Horváth Krisztofer bombáját védte bravúrral Karlo Sentic, aki nem sokkal később tehetetlennek bizonyult: Fiola Attila beadása után Aljosa Matko bólintott a kapu jobb oldalába (3-1).
A kétgólos hátrány után emberhátrányba is került a DVTK, Sinisa Sanicanin mellett elesett Aljosa Matko, a játékvezető egyből a piros lapot mutatta fel a vendég védőnek.
A meccs hátralévő részében az volt a kérdés, hogy szerez-e még újabb találatot az Újpest FC. A válasz így hangzik: nem. A 96. percben viszont Komlósi Bencének volt még egy felső kapufája.

Labdarúgó NB I, 1. forduló

Újpest FC – DVTK 3-1 (2-0)
Budapest, Szusza Ferenc stadion, 10 011 néző. V.: Bognár T. (Kóbor, Ország).
Újpest FC: Piscitelli – Bese, Nunes, Duarte, Gergényi – Matko, Lacoux, Ademi, Horváth K. – Ljuicic, Brodic. Vezetőedző: Damir Krznar.
DVTK: Sentic – Szakos, Kecskés, Sanicanin, Gera – Esiti – Acolatse, Vallejo, Bényei, Jurek – Saponjic. Vezetőedző: Vladimir Radenkovic. 
Csere: Ademi helyett Fiola az 59., Bényei helyett Mucsányi a 67., Jurek helyett Holdampf a 67., Horváth K. helyett Medeiros a 69., Ljucic helyett Beridze a 78., Brodic helyett Vlijter a 78., Lacoux helyett Damian a 78., Acolatse helyett Sajbán a 85., Esiti helyett Komlósi a 90. percben.
Sárga lap: Sanicanin a 31., Horváth K. a 35., Kecskés a 47., Acolatse az 55., Ademi az 58., Esiti a 65. percben.
Kiállítva: Sanicanin a 65. percben.
Gólszerző: Horváth K. (1-0) a 3., Horváth K. (2-0) a 45+1., Saponjic, 11-esből (2-1) az 55., Matko (3-1) a 63. percben.

Címkék

Ez is érdekelhet

MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.
Ligameccsek után kupameccs
Sport
Folyamatos terhelés alatt állnak a Macik.
Képgaléria
DVTK Jegesmedvék - DEAC
Megint nem ment a játék...
SportMiskolc
Vasárnap este ismét hazai környezetben szerepeltek a Macik, akik kikaptak.
MVSC: fontos három pont
SportMiskolc
Itthon tartották a 3 pontot.