Ugrás a tartalomra

Negyedik hely és csapatarany az Eb-n

Létrehozva
A DVTK sportolója a tavalyi olimpiai helyezését ismételte meg egyéniben. A DVTK öttusázója csapatban aranyérmes lett.

A magyar női csapat Bauer Blanka, Guzi Blanka, Eszes Noémi összeállításban aranyérmet nyert, egyéniben pedig Bauer Blanka harmadik lett pénteken a madridi öttusa Európa-bajnokságon. Guzi Blanka is közel járt egyéniben az éremszerzéshez, négy másodperccel maradt le a dobogóról és negyedik lett, ahogyan tavaly az olimpián is. Eszes Noémi a 14., Mészáros Emma a 18. helyen végzett.
Győzött a francia Rebecca Castaudi, míg másodikként a brit Emma Whitaker futott a célba. Csapatban a magyarok mellett a franciák és az olaszok állhattak fel a dobogóra.

A verseny

A 42 fős mezőny hétfőn két csoportban küzdött az elődöntőbe kerülésért. Mind a négy magyar továbbjutott, ahogyan a szerdai elődöntőből is, amelyben ehhez a két 18-as csoportban az első kilenc között kellett végezni. A fináléban a magyarok mellett az olaszok, a franciák és a svájciak szerepeltek legalább három versenyzővel, így a csapatverseny érmei közöttük dőltek el.
A péntek délelőtti kieséses vívásban az első felnőtt Európa-bajnokságán szereplő Mészáros Emmának egy asszót vívnia kellett a 16 közé jutásért, amit megnyert, de utána kikapott. A tavaly világbajnoki ezüstérmes Guzi Blanka, valamint Eszes Noémi a 16 között kezdett, ott a DVTK sportolója kikapott, Eszes Noémi pedig egy győzelem után búcsúzott.
A tavaly csapatban világbajnok Bauer Blanka viszont a 16 közül indulva egészen a döntőig verekedte magát, és csak ott szenvedett vereséget.
A lovaglás helyére bekerült akadálypálya-versenyben Guzi Blanka és Mészáros Emma a mezőny első felében végzett, és bár Bauer Blanka hátrébb zárt, de nem jelentős időkülönbséggel, így remek vívásának köszönhetően két szám után a harmadik helyen állt. A 200 méteres úszásban Guzi Blanka a második legjobb idővel ért célba, és összetettben feljött az ötödik helyre, Bauer Blanka a medencében elért hetedik helyével őrizte harmadik pozícióját.
A záró kombinált számban, a négy lövészettel megszakított 3000 méteres futásban elért ötödik eredménnyel Bauer Blanka megőrizte dobogós helyét, míg Guzi Blanka a negyedik idővel egyet lépett előre.
Ezt megelőzően 2018-ban, Székesfehérváron győzött Eb-n a magyar női csapat, akkor a Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia összeállítású együttes bizonyult a legjobbnak.

Kép
Guzi Blanka
Guzi Blanka a dobogó tetején (felső sorban balról a negyedik). Fotó: Magánarchívum
Eredmények

Női egyéni verseny: 1. Rebecca Castaudi (Franciaország) 1481 pont, 2. Emma Whitaker (Nagy-Britannia) 1479, 3. Bauer Blanka (Magyarország) 1477, 4. Guzi Blanka 1473, …14. Eszes Noémi 1414, …18. Mészáros Emma 1366.
Női csapatverseny: 1. Magyarország (Bauer Blanka, Guzi Blanka, Eszes Noémi) 4364 pont, 2. Franciaország (Louison Cazaly, Rebecca Castaudi, Ciline Flavin) 4338, 3. Olaszország (Aurora Tognetti, Valentina Martinescu, Alice Rinaudo) 4280.

Címkék

Ez is érdekelhet

Ötödik a DVTK
SportMiskolcBelföld
Cselgáncs: felnőtt csapatbajnokság, Budaörs, kilenc nevező együttes.
Három nap, két verseny, remek eredmények
SportMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az elmúlt hétvégén Monoron szerepeltek a miskolci sportolók.
Kilenc érmet szereztek
SportMiskolcBelföld
Birkózó gyermekgálának adott otthont a hétvégén a budapesti Elek Gyula Arénában.
Külföldön és itthon
SportMiskolcVilág
Atlétika: U20-as válogatott viadal, Racibórz (Lengyelország).