A labdarúgó NB I 2. fordulójában a DVTK csapata szombaton este a Zalaegerszegi TE FC együttesét fogadta. A vendégek az előző körben a Debreceni VSC-t vendégül látva 3-3-as döntetlent játszottak, a Diósgyőr pedig az Újpest FC otthonában 3-1-re maradt alul.
Az előző fordulóban a DVTK kezdőjében helyet kapott játékosok közül hárman hiányoztak, az Újpesten kiállított Sinisa Sanicanin eltiltását töltötte, Szakos Bence és Elton Acolatse pedig a cserék közé került. Ezzel összefüggésben kapott bizalmat a mostani mérkőzésen szélső támadóként Rudi Pozeg Vancas, az eltiltását az előző meccsen letudó baloldali védő, Demeter Milán, és a nyolc napja csereként beállított Komlósi Bence. Utóbbi a középpályán jutott szóhoz, és a védelemből kiesett Sinisa Sanicanint helyettesítendő, Alexander Vallejo húzódott egy sorral hátrébb a középpályáról, belső védőnek.
A DVTK által ezen a héten igazolt négy úgy labdarúgó, Tamás Márk, Mucsányi Miron, Babós Levente és Babos Bence egyaránt a cserék között kapott helyet.
A már említett Sinisa Sanicanin mellett további nyolc labdarúgó nem volt keretben, három fiatal, Lipóczi Benedek, Macsó Máté és Bacsa Benjámin, valamint a megbetegedet Sajbán Máté, továbbá a sérülésekkel, betegséggel bajlódó négy védő, Marco Lund, Szatmári Csaba, Bárdos Bence és Bokros Szilárd.
A meccs
A meccs első félidejének első felében a DVTK volt aktívabb, több lehetőségük volt a piros-fehéreknek, majd egy vendég ziccer után a fehér mezesek is egyre aktívabbak lettek. Ám a 37. percben megszerezte a vezetést a Diósgyőr, Ivan Saponjic futott be a 16-oson belülre, majd elkezdte döntögetni a védőket, a labda végül Demeter Milán elé került, aki 6 méterről az üres kapuba lőtt (1-0). Nem sokkal ezután Anderson Esitit sérülés miatt kellett lecserélni, aztán a félidő ráadásában, hosszabbításában megduplázta előnyét a DVTK: Gera Dániel jobbról remek passzt adott Rudi Pozeg Vancanak, aki 12 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt (2-0).
A második félidő elején aktívabb volt a ZTE FC, és ennek eredményeként Joao Victor szépített, vágta a labdát a jobb felső sarokba (2-1). A DVTK edzője cserékkel próbált új színt adni csapatának, de a friss erőktől támadásokra nem igazán futotta. Aztán amikor mégis összejött egy ilyen, Ivan Saponjicot lerántotta Várkonyi Bence, ami miatt előkerült a piros lap, 10 főre fogyatkozott a ZTE. A vendégek viszont nem adták fel, a 90. percben Kiss Bence emberhátrányban talált a kapu bal alsó sarkába (2-2).
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kiderült, hogy pontmentő gólt szerzett játékos törött orral játszotta végig a meccset, és a mérkőzés előtt úgy döntött, hogy a védőmaszkot sem viseli.
JegyzőkönyvDVTK – Zalaegerszegi TE FC 2-2 (2-0) |