Ugrás a tartalomra

A kerékpár, a zongora és a nyelvek

Létrehozva
A Bükk Kupa főszervezője szinte hihetetlen családi sztorival büszkélkedhet.

A Miskolci Road Cycling Club által IX. alkalommal kiírt hegyi kerékpáros viadalának főszervezője Somogyi László, aki ázsiai feleségével három gyereket nevel. 

Amerikában ismerkedtek meg

– Két fiam, egy lányom van és valószínűleg mindhárman rajthoz állnak a rangos versenyen – kezdte az MRCC menedzsere, majd hozzátette: – Ők itt születtek, így természetesen magyar állampolgárok. Édesanyjuk azonban tajvani, az ő magyar állampolgársági kérelme már célegyenesbe ért, minden bizonnyal még az idén megkapja. A nejemmel, aki zongorázik, Amerikában ismerkedtünk meg, így otthon három nyelven beszélünk. A gyerekek angolul, magyarul és kínaiul is tudnak, akárcsak a feleségem, jómagam picit hátrányos helyzetben vagyok, mert a kínai nyelvet sajnos nem ismerem. 
A szeptember 13-14-i eseménynek így, Somogyiék révén – ha úgy tetszik – tajvani gyökerekkel rendelkező indulói is lesznek. 

Kép
MRCC
képaláírás Ezúttal is népes mezőnyt várnak a gyerekek részére kiírt Mini Bükk Kupa versenyre. Fotó: Magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.