Ugrás a tartalomra

DVTK: ,,csak" kis bravúr

Létrehozva
A DVTK pénteken este az FTC vendége volt. Az első félidő végén már két góllal vezetett a DVTK.

A labdarúgó NB I 7. fordulójának nyitómérkőzésen a bajnoki címvédő Ferencvárosi TC vendége volt a DVTK.
A diósgyőriek bő keretéből öt játékos neve nem került be a meccs jegyzőkönyvébe, Megyeri Gábor, Bárdos Bence, Szatmári Csaba, Marco Lund és Mucsányi Miron hiányzott sérülés, illetve betegség miatt. 
A DVTK kezdőcsapatában két fiatal, Demeter Milán és Babos Bence kapott helyet, míg a két és fél hete a Nyíregyháza SFC-től átigazolt Aboubakar Keita először lépett pályára bajnokin a Diósgyőr színeiben. A piros-fehérek kezdő tizenegyében hat magyar játékos kapott lehetőséget, az öt légiós között nem volt ott a szintén két és fél hete, a Zalaegerszegi TE FC-től kivásárolt francia támadójátékos, Yohan Croizet, aki ugyanúgy a kispadra került, mint további két légiós, Ivan Saponjic és Ante Roguljic.

Kép
FTC - DVTK
Üzenet a DVTK szurkolók részéről az MLSZ-nek. Fotó: Homoky György
DVTK gólok

A mérkőzés síri csendben kezdődött, a két csapat szurkolótábora – akik legendásan rosszban vannak egymással – összebeszéltek, a fanatikusok az első percekben hallgattak, miközben egyaránt az ,,Erre lenne szüksége a magyar futballnak?” feliratú drapériát emelték a magasba. Négy perc némaság után a két tábor egy felelgetős szereposztásban a Magyar Labdarúgó Szövetséget szapulta.
Az összecsapás első helyzete az FTC előtt adódott, a 9. percben Stefan Gartenmann remek fejese után Karlo Sentic védett nagyot, a felső kapufa segítségével mentette meg csapatát a góltól. A folytatásban hiába talált a kapuba a Diósgyőr, lesállás miatt nem változott az eredmény, majd ismét a fehér mezes együttes következett, Varga Barnabás közeli kísérletét, Karlo Sentic óriási bravúrral hárította, lábbal. 
A 32. percben ritka eseményt láthattunk, a DVTK eljutott az ellenfél kapujáig, Elton Acolatsét három hazai játékos sem tudta elválasztani a labdától, aki jobbra, Babos Bencéhez passzolt, a fiatal labdarúgó pedig megelőzte védőjét, és 4 méterről a bal alsó sarokba lőtt (0-1). A folytatásban az FTC változatlanul nem találta, hogy miként bontsa meg a Diósgyőr kompakt védekezését, és egy vendég ellenakciónál Alexander Vallejo fejesét hárította bravúrral Dibusz Dénes. A félidő hajrájában tovább nyomott a Ferencváros, ám a hosszabbítás végén Elton Acolatse a saját kapujától 20 méterre labdát szerzett, majd elkezdett nyargalni a hazai kapu felé. Csak futott, csak futott, nem érte utol senki, és arra is volt energiája, hogy a kapust is megkerülje, így lőtt az üresen maradt kapuba (0-2).

Kép
FTC - DVTK
DVTK gólöröm. Fotó: Homoky György
FTC gólok

A szünetben négyet (!) cserélt az FTC, és az 50. percben összehoztak egy kapufát, az egyik diósgyőri játékos fejéről pattant a felső lécre a labda. Nagyon nagy nyomás alatt védekezett a Diósgyőr, hősies mentésekből nem volt hiány, a fekete mezes piros-fehérek csak ritkán szabadultak ki a térfelükről. A félidő közepén pedig szépített az FTC, a csereként beállt Gruber Zsombor átlövésből talált a bal alsó sarokba (1-2). Ennek a játékrésznek az első diósgyőri akciójára a 80. percig kellett várni, ekkor Elton Acolatse lövését nagy mentéssel hárította Dibusz Dénes. Ettől eltekintve a játék egyoldalú volt, a pálya majdnem felbillent, a zöld-fehérek folyamatosan gyömöszölték a diósgyőri kapu elé a labdát, ahol minden energiát a takarítás kötött le. 
A nyolc perces hosszabbítás elején Gruber Zsombor másodszor is a kapuba talált (2-2), és mivel a folytatásban Ivan Saponjic helyzete kimaradt, összességében a DVTK agy ,,csak” bravúros döntetlent ért el, hősies győzelem helyett.

Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK 2-2 (0-2)
Budapest, 12 000 néző. V.: Bogár (Szalai B., Ország).
FTC: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – N. Keita – Cadu, Tóth A., Kanichowsky, Nagy B. – Varga B., Yusuf. Vezetőedző: Robert Keane.
DVTK: Sentic – Gera, Kecskés, Tamás M., Demeter M. – Esiti, Vallejo – Babos B., A. Keita, Sajbán – Acolatse. Vezetőedző: Vladimir Radenkovic.
Csere: Nagy B. helyett Gruber a 46., N. Keita helyett Makreckis a 46., Szalai G. helyett Ötvös a 46., Kanichowsky helyett Abu Fani a 46., Yusuf helyett Pesic a 64., Sajbán helyett Saponjic a 69., Babos B. helyett Jurek a 73., Acolatse helyett Croizet a 83., A. Keita helyett Holdampf a 83. percben.
Sárga lap: Sajbán a 65., Saponjic a 75., Gruber a 77., Ötvös a 87. percben.
Gólszerző: Babos B. (0-1) a 32., Acolatse (0-2) a 45+3., Gruber (1-2) a 68., Gruber (2-2) a 91. percben.

Címkék

Ez is érdekelhet

MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.
Ligameccsek után kupameccs
Sport
Folyamatos terhelés alatt állnak a Macik.
Képgaléria
DVTK Jegesmedvék - DEAC
Megint nem ment a játék...
SportMiskolc
Vasárnap este ismét hazai környezetben szerepeltek a Macik, akik kikaptak.
MVSC: fontos három pont
SportMiskolc
Itthon tartották a 3 pontot.