Sorozatban negyedszer szerepel az Euroliga csoportkörében a DVTK HunTherm női kosárlabdacsapata. A piros-fehérek a C-csoport 1. fordulójában az Opet Fenerbahce együttesét fogadják ma 18.00-tól Miskolcon, a DVTK Arénában.
A Diósgyőrnek ez lesz a 202. nemzetközi tétmérkőzése.
A piros-fehérek eddig négyszer játszottak a Fenerbahce ellen, de nyerni még nem sikerült a török gárdával szemben: előbb a 2003/04-es évadban, az Európa Kupa csoportkörének második szakaszában maradtak alul velük szemben itthon és idegenben, húsz évvel később, a 2023/24-es évadban pedig az Euroliga csoportkörében történt meg ugyanez.
A Fenerbahce az egyik legjobb európai női kosárlabdacsapat, a török bajnokságban jelenleg zsinórban hét bajnoki címnél jár, az Euroligát pedig 2023-ban és 2024-ben is megnyerte, míg tavaly az elődöntőben maradt alul, a későbbi győztes, a cseh ZVVZ USK Prahával szemben, és lett végül 3. a legrangosabb kontinentális sorozatban.
A Diósgyőrnek nem sok esélye van a remek kerettel rendelkező isztambuli együttessel szemben, a hazai pálya mellett az szól a piros-fehérek mellett, hogy előrébb tartanak a szezonban, öt tétmeccset, három bajnokit és két Euroliga-selejtezőt már lejátszottak. Szemben azzal, hogy a Fenerbahce még csak egy mérkőzésen van túl, a múlt héten szombaton, a török bajnokság nyitányán 71-53-ra verték az Emlak Konut együttesét, hazai pályán játszva.
A DVTK HunTherm csapatáról
A DVTK HunTherm az AZS UMCS Lublin ellen megnyert Euroliga-selejtező párharcot követően három bajnokit vívott, sikerrel, amelyeken azzal a nehézséggel is meg kellett küzdenie, hogy több játékosa hiányzott.
– Mindenki meggyógyult, a hét elejétől teljes kerettel tudunk dolgozni, a három bajnokitól eltiltott Miklós Melinda is játszhat már, annyi kis problémánk volt, illetve van, hogy a Cegléd elleni bajnokin agyrázkódást szenvedett Aho Tyra még nincs tökéletes állapotban, de ettől még ő is tudja vállalni a játékot – sorolta Völgyi Péter, a DVTK HunTherm szakvezetője, majd rátért a Fenerbahce elleni mérkőzésre. – A török bajnok, közel sem olyan szintű csapat, mint akikkel eddig játszottunk, beleértve a lengyel Lublint is. A Fenerbahce kerete hihetetlenül mély, nagyon sok, és nagyon jó játékosaik vannak. De még a szezon elején tartanak, és talán nem minden úgy működik még náluk, ahogy szeretnék. A hazai pálya mellett az szólhat még mellettünk, hogy ellenfelünk komplett keretével még nem nagyon tudott együtt dolgozni. A meccsen azon kell lennünk, hogy a mi akaratunk érvényesüljön, megfelelő agresszivitásra lesz szükség, védekezésben, illetve minden szituációban. Harcolni, ütközni kell, és ez a fajta aktivitás fizikailag óriási feladat, megterhelés. A török csapat az egyéni kvalitásokban jobb, éppen ezért nekünk az esetben van esélyünk a győzelem megszerzésére, ha csapatként, csapatszinten nyújtunk jó teljesítményt.
A DVTK HunTherm az Euroliga csoportkör első szakaszában hat meccset játszik. Ahhoz, hogy a piros-fehérek bejussanak a csoportkör második részébe, a legjobb 12 közé, a C jelű kvartett első három helyének egyikén kell végezniük. Az a csapat, amelyiknek ez nem sikerül, és csak a 4. lesz a csoportban, a második számú kontinentális sorozatban, az Európa Kupa egyenes kieséses szakaszában folytatja az idei évad nemzetközi szereplését.
A DVTK HunTherm EL-csoportkörös órarendjeOktóber 9. (csütörtök) 18.00: DVTK HunTherm – Fenerbahce (török) |