A női kosárlabda Euroliga C-csoportjának 2. fordulójában, csütörtökön este a görög Olympiacos SFP csapatának vendége volt a DVTK HunTherm együttese. Mivel mindkét piros-fehér gárda vereséget szenvedett hazai környezetben játszva az 1. fordulóban, a múlt héten, ezért ennek a meccsnek nagy volt a tétje a csoportból való továbbjutást illetően. Ugyanis az EL-ben a négy kvartett első három helyezettje jut be a legjobb 12 közé, és az erőviszonyok alapján a Diósgyőr, valamint a görög bajnok csatázik a 3. hely megszerzéséért a C-csoportban.
A meccs helyszínén, a 12 300 fős pireuszi csarnokban a néhány tucat DVTK drukker hangját lehetett hallani, ugyanis az Olympiacos férfi kosárlabdacsapatának fanatikusait hidegen hagyta ez az esemény, nem jöttek ki a csarnokba, az összecsapás családias hangulatban zajlott.
Fej, fej mellett
Az első negyedben egyik csapat sem játszott jól, a dobáspontossággal mindkét oldalon gond volt, sem a hazai gárda, sem a Diósgyőr nem tudott egy gólnál nagyobb előnyt építeni (8-11). A 8. percben megtorpant a DVTK HunTherm (15-11), ám a negyed utolsó másodpercében egy Aho Nina triplával 1 pontra csökkent a különbség a csapatok között (15-14).
A második játékrészben sem változott a forgatókönyv, kevés gól esett, a 15. percben büntetőkből vette vissza a vezetést az Olympiacos, de mivel ezután néhány másodperc alatt tovább hízott a fehér mezesek előnye (25-20), a diósgyőri szakvezető időt kért. Nem sokkal később már hét pont volt a hazaiak előnye, ám két jó diósgyőri dobás után a görögök kértek szünetet (29-26). Ám ez a pauza is inkább a Diósgyőrön segített, a vendégjátékosok közül Paula Ginzo villogott, aki a negyed végén két akciót is góllal fejezett be, ennek köszönhetően féltávnál a Diósgyőr állt jobban (31-32).
Négy percen át
A térfélcsere után néhány percen át még együtt haladtak a felek (40-38), de aztán beragadt a DVTK. A piros mezesek négy hosszú percen át képtelenek voltak a gyűrűbe találni, és kezdett elmenni a meccs, mert a görög bajnok közben termelt (51-38). Miklós Melinda törte meg a gólcsendet a 28. percben egy triplával, de ettől nem állt be fordulat a Diósgyőr játékában (57-46).
Fegyelmezetten védekezett a negyedik negyed elején a DVTK, négy perc alatt csak egy gólt kaptak, de a támadójáték nem volt az igazi. Ám amikor hét pontra jött fel a Magyar Kupa címvédője, a görögök időt kértek (59-52). Öt pontra sikerült megközelítenie a Diósgyőrnek az Olympiacost (59-54), de aztán a nagy kapkodásban ismét sok volt az eladott labda a vendégeknél (63-54), és ez tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést. A nagyobb tűzzel játszó görög csapat örülhetett a meccs végén.
Olympiacos SFP (görög) – DVTK HunTherm 69-57 (15-14, 16-18, 26-14, 12-11 ) Pireusz, 300 néző. V.: Tomic (horvát), Dragojevic (montenegrói), Hoxha (albán). Olympiacos SFP: CHRISTINAKI 22/3, Kollatou 4, WOOLFOLK 12, Jakubcova 6, Johnson 12. Csere: Karlafti 5/3, Diela, Raber 8, Ntala, Togka. Vezetőedző: Efrosyni Drakaki. DVTK HunTherm: Aho N. 5/3, Lelik 9/3, Takács B. 2, GINZO 16, Grigalauskyte 11/3. Csere: Miklós M. 3/3, Kányási 2, Smuda 2, Toman P. 7/3, Aho T. Vezetőedző: Völgyi Péter. Kipontozódott: Aho N. (40.), Raber (40.). |