Ugrás a tartalomra

DVTK és BOKIK: az első üzleti reggeli

Létrehozva
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendeztek BOKIK-DVTK üzleti reggelit Miskolcon, a DVTK stadion VIP-termében, a BOKIK és a DVTK szervezésében, kedden.
Kép
dvtk_bokik_uzletitalakozo_10_21_rogosz-008.jpg
Fotó: Rogosz Péter

A rendezvény kezdetén külön köszöntötték Tóth-Szántai Józsefet, Miskolc polgármesterét, Bihall Tamást, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, Balogh Józsefet, a Mercedes-Benz miskolci márkaképviseletének ügyvezetőjét, Rónai Attilát, a HunTherm tulajdonos-ügyvezetőjét, Barkóczy Pétert, a Fux Zrt. cégvezetőjét, Guzi Blankát, világbajnoki ezüstérmes, olimpiai 4. helyezett öttusázót, Egri Klaudiát, a DVTK röplabda együttesének csapatkapitányát, Apatóczky Mátét, a DVTK kézilabdacsapatának edzőjét. 

Kép
dvtk_bokik_uzletitalakozo_10_21_rogosz-013.jpg

DVTK és BOKIK: az üzleti reggeli

A DVTK és a BOKIK között 2024 novemberében jött lére együttműködési szerződés, a keddi üzleti reggeli ennek a jegyében jött létre. Az eseményt azzal a céllal hívták össze, hogy bemutassák: hogyan teremthet kölcsönös előnyöket a kis- és középvállalkozások és a DVTK multisportklub közötti partnerség. A DVTK részéről, házigazdaként Világi Péter kommunikációs igazgató, és Szabó Éva értékesítési menedzser tartott előadását, előbbi a klubot mutatta be, utóbbi elsősorban gazdasági kérdéseket érintett felszólalásában.
Ez ezelőtt, a vendégek közül elsőként, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere szólt a résztvevőkhöz.
– Külön köszönöm a DVTK-nak és a BOKIK-nak a munkáját, ennek az összejövetelnek a megszervezéséért – mondta Tóth-Szántai József. – Egy ilyen rendezvény értéket teremt, gyarapodáshoz, szimbiózishoz vezet, és ha ehhez kölcsönös bizalom párosul, együtt léphetünk előre. Csak támogatni tudom, az ilyen találkozók létrejöttét, köszönet érte Bihall Tamásnak, a klubnak, Balogh Józsefnek, és mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte ezt az eseményt. Remélem újabb partneri kapcsolatok születnek. Kívánok mindenkinek eredményes beszélgetést!

Kép
dvtk_bokik_uzletitalakozo_10_21_rogosz-016.jpg (2.24 MB)

Kapcsolat a sport világával

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében, az elnök foglalta össze, hogy miért jött létre ez a rendezvény. 
– Azzal kezdeném, hogy engem is meglepetésként ért, hogy kiváló sportolókat üdvözölhetek ezen a rendezvényen, egy olyan eseményen, ami arról szól, hogy miként lehet összekötni egy patinás, nagy múltú sportklubot a vállalkozók világával – mondta Bihall Tamás. – A cél egyértelmű: segítsük a cégeket, hogy a munkatársaik sportosak legyenek, fokozni tudják a teljesítményüket, és az is fontos cél, – ami a kamarától nem szokatlan, mivel a tudományban van szerepvállalásunk – hogy a sportban, a sport világával is olyan kapcsolatba kerüljünk, kerüljenek a régió vállalkozásai, ami mindannyiunk boldogulását segítheti, eredményeit erősítheti. Ennek elérésére döntöttünk úgy, hogy indítsunk egy üzleti reggelivel. Reméljük, hogy ezt még sok ilyen rendezvény követi majd.

Címkék

Ez is érdekelhet

A Macik védői is élvezik a bizalmat
Sport
Majoross Gergely szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott A-csoportos világbajnokságra készülő keretét.
Képgaléria
MEAFC - Jászberény
Kikaptak a Farkasok
SportMiskolc
Jobbak voltak a vendégek.
Veszített a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
„Ha pünkösdig játszunk, akkor sem rúgunk gólt” – vélekedett a miskolciak edzője.
A szünet után jött a fordulat
SportMiskolcBelföld
Nem sikerült itthon tartani a három pontot.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.