Ugrás a tartalomra

Elmaradhatatlan – koncerttel köszöntik az újévet a miskolci szimfonikusok

Létrehozva
A hangverseny főhelyszíne a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Nagyszínház lesz.
Kép
Pillanatkép a 2025-ös újévi koncertből. Fotó: Mocsári László

Idén sem marad el a Miskolci Szimfonikus Zenekar újévi koncertje. A város egyik legjelentősebb társasági eseményének számító hangversenyt január 9-én és 10-én, délelőtt fél tizenegytől láthatják az érdeklődők a Miskolci Nemzeti Színházban.

A koncertek programja keringőket, polkákat, latin ritmusokat és operettrészleteket kínál. Az újévi koncerten Mészáros György vezényel, Simon Brigitta (szoprán) és Szőke Levente (tenor) énekel, közreműködik a Miskolcz-Revital Táncsport Egyesület, a műsorvezető pedig Becze Szilvia lesz.

A zenekar a hangversenyt január 11-én Felsőzsolcára, 16-án pedig Emődre is elviszi.

Címkék