Ugrás a tartalomra

„A rendőr az egyik legszebb szakma” – nyílt nap a rendvédelmi technikumban

Létrehozva
Kutyás bemutatót, szituációs gyakorlatokat, rendőri intézkedések szimulációját és még sok izgalmas jelenetet láthattak a Miskolci Rendvédelmi Technikum képzései iránt érdeklődők.
Preview Image
Február 16-ig lehet jelentkezni a Miskolci Rendvédelmi Technikum képzéseire. Osztie Tibor képgalériája.

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot hivatásuknak választanák. A lehetőség Miskolcon is adott. A Miskolci Rendvédelmi Technikum korábbi hagyományainak megfelelően, látványos jelenléti nyílt napot tartott január 29-én, csütörtökön.

Az intézmény megnyitotta kapuit az érettségi előtt álló végzős diákok és az érdeklődők előtt, akik bepillanthattak a technikum életébe, a sokrétű rendőrképzés helyszíneibe, módszereibe és a felvételi eljárás apró részleteibe. Részesei lehettek kutyás bemutatónak és valóságot szimuláló szituációs gyakorlatoknak, például tömegoszlatásnak. Az iskola egyik épületegyüttese egy utcarészletet jelenít meg helyiségekkel, rendőrörssel és vendéglátóipari egységekkel. A rendőri intézkedéseket szimuláló jelenetet itt tekinthették meg a jelenlévők. A 2026. szeptember 1-jén induló képzés jelentkezési határideje: 2026. február 16.

Kép
Miskolci Rendvédelmi Technikum nyílt nap
Tömegoszlatási gyakorlat. Fotók: Osztie Tibor

- A Miskolci Rendvédelmi Technikum felvételi eljárása most kezdődött meg és február közepéig tart. A nyílt napunkon nagyon nagy az érdeklődés, körülbelül 250 fő van jelen. Hat rendőri szervünk, tíz szakterületről, tizenöt helyszínen mutatják meg az érkezőknek az iskolát – nyilatkozta stábunknak Béry Attila rendőr ezredes, a Miskolci Rendvédelmi Technikum igazgatója. - A jelentkezést sokan a végére hagyják, az utolsó két hétben keresnek minket a legtöbben. Ilyenkor a közvetlen kollégáim is válaszolnak a felmerülő kérdésekre és a honlapunkon, illetve a közösségi oldalainkon is közzéteszünk minden hasznos információt – hívta fel a figyelmet.

Elmondta, az intézmény technikusi szintű képzést folytat két, másfél, vagy egy tanéven keresztül az előképzés függvényében. A kétéves alapképzésre a jelentkezés feltétele az érettségi. Viszont a közszolgálati technikusi végzettséggel rendelkezők választhatják a két rövidebb képzést is. Általában közrendvédelmi szakirányra fogadnak tanulókat, de most megnyílt a jelentkezés lehetősége, a többi, szám szerint nyolc szakirányú képzésükre is. 

- A rendőr az egyik legjobb segítő hivatás, az egyik legszebb szakma. Mindenkinek biztos munkája van, hiszen szükség van a rendőrökre és még a mesterséges intelligencia sem fenyegeti a pozíciójukat. Nagyon változatos munkakörökben tudjuk majd őket alkalmazni – foglalta össze az igazgató.

Kép
Miskolci Rendvédelmi Technikum nyílt nap
Széles körű érdeklődés mellett rendezték meg a nyílt napot

Egy jelenlegi és egy leendő diák is megosztotta stábunkkal, hogy mi motiválja őket a rendőr hivatásra. 

- Gyermekkorom óta ez volt az álmom, hogy rendőr legyek. Kicsiként még csak az egyenruha tetszett, de most már látom, hogy ez komolyabb feladatkörrel jár. Szeretek idejárni, mert nagyon jó a közösség, az osztályomban egymásért vagyunk. Az összetartás erős és az elöljárókkal is jó a viszonyunk. A szakterületek közül a dzsúdót szeretem a legjobban. Nem én vagyok a legügyesebb, de azért próbálkozom – árulta el Keserű Kristóf első éves tanuló.

- Nekem is gyermekkorom óta ez a legnagyobb álmom, hogy rendőr lehessek és szeretném kipróbálni magamat. A kétéves bűnügyi alapképzésre tervezem a jelentkezést. A családban még nincs rendőr, így ez egy nagy cél nekem, de már jó ideje tájékozódom róla, hogy mire számítsak – fejtette ki Ádám Lilla

További részletes információk a felvételiről: ITT.