Ugrás a tartalomra

Barberekből Baristák?

Létrehozva
Elsőre különösnek tűnhet, hogy kávézót, azon belül is egy kemény vonalas speciality-t nyitunk, ugyanis szakmánk szerint borbélyok vagyunk, hajvágással foglalkozunk.
Kép
Spiral Coffee plakát

Viszont ahogy a haj iránti szenvedély is beütött nálam egy évtizede, (és ebből születtek olyan brandek, mint a helyiek által jól ismert Barber Shop Miskolc üzletek, a Salon28 női fodrászat, vagy a budapesti Selected Barber hálózat, és iskoláik) úgy pár éve beütött a kávé iránti szenvedély.

Nem csak fogyasztás és kulturális szinten, hanem az elkészítés mögött lévő fizikai és kémiai folyamatok szintjén minden létező információt felzabálok könyvekből, videókból, fórumokról.

Tehát mit sem sejtve, hogy ebből bármi üzletszerűt fogok elindítani, belegabalyodtam ebbe az egész kultúrába, és később azon kaptam magam, hogy újra üzletet keresek Miskolc főutcáján.

Ugyan ez történt a barber mesterséggel való megismerkedésem idején, 2015 tájékán, ha visszaemlékezek. Tehát a történelem ismétli önmagát, csak egy picikét újragondolva.

A lényegi gondolatmag ugyan az: találok valamit, ami elképesztően lelkesít, felcsigáz, mindent meg akarunk tanulni a szakmáról, amit csak lehetséges, majd realizálom, hogy abból amit szeretek hiányt szenved a városunk. Volt az üzletünk előtt is hajvágás, ahogy kávé is van, de nem úgy, és nem abban a minőségben, amit gondolok erről.

Persze mit sem ér az egész, ha nem találsz ehhez társakat, nem találsz jó partnereket.

A csapatunkat nem hivatalos baristák, hanem kemény vonalas hobbisták alkotják, akiket fórumról, ajánlás útján és a közös hobbi hozott össze. Nem is kerestünk végzettség szerinti baristákat, ugyanis, ennél ide sokkal több kell. Olyan kell, aki csípőből elemzi az extrakciós szintet, nyomás és flow profilok égnek a retinájába, és ránézésre megállítja egy kávébabról annak a származási terroárját. Összefoglalva ez nem lehet csak egy tanult szakma annak, aki közénk vágyik, ugyanis mi akkor is ezt csináljuk, ha egy forintot sem kapunk cserébe.

Egyik kollegánk például 15 éves közigazgatási státuszát (élete eddigi első és egyetlen munkahelye) hagyta ott a hívásunkra, hogy a hobbijából élhessen.

Ezen kívül olyan szakmai partnereink vannak, akik rengeteget hozzá tudnak tenni a projektünkhöz, például az országos specilaity szcénában jól ismert 42 Coffee, vagy a pékáru és kenyér beszállítónk a díjnyertes Szó testvérek.

Tehát miért is nagy “durr” egy új kávézó Miskolcon? Miért volt nagy durr közel 10 éve amikor megnyitottuk a Barber Shopjainkat? Pont ugyan azért. Egy unásig ismert szakmát/fogyasztási cikket emelünk át egy másik minőségi szintre, amivel megváltoztathatjuk azt, amit eddig a legtöbben gondoltak róla, és ki tudja, lehet a helyi kultúrát is formáljuk ezzel idővel egy picit.

További infók ezen a linken rólunk: Spiral Coffee Miskolc

Március 7. 18:00 - nyitó buli

Várunk Titeket március 9-től 07:00-18:00 óráig minden nap! - Jantek Tamás tulajdonos