Ugrás a tartalomra

Befejezték a Hableány szemléjét

Létrehozva
Befejezték a Dunából kedden kiemelt Hableány sétahajó szemléjét, amelynek során újabb holttest nem került elő – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szerda éjszaka.
Kép

Azt írták, hogy a nyomozók az ügyészséggel együttműködve, szakértők bevonásával végezték a szemlét. A kutatásban részt vevők megduplázott létszámmal, a Duna teljes déli szakaszán továbbra is folytatják a keresést.

Két hajó összeütközött Budapesten a Margit hídnál május 29-én este, az egyik jármű – a Hableány nevű kirándulóhajó, fedélzetén kétfős magyar személyzettel és harminchárom dél-koreai turistával – elsüllyedt.

Újabb áldozatot azonosítottak

A Dunai Vízirendészeti kapitányság munkatársai 2019. június 12-én késő délután a Duna Bölöcske és Madocsa közötti szakaszán a vízből egy férfi holttestét emelték ki. A holttest azonosítása megtörtént, az eddig eltűntként keresett férfi a 2019. május 29-én történt dunai hajóbaleset áldozata – írta honlapján a rendőrség.

A kutatásban résztvevők a Duna Margit hídi szakaszától a déli országhatárig továbbra is keresnek még három dél-koreai utast.

Ez is érdekelhet

Pánikolva továbbhajtott, de aztán feladta magát a rendőrségen
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A 26-os főúton történt minapi balesetből kiindulva a rendőrség leírta, mit tegyünk, ha baleset részesei vagyunk.
Belefulladt egy férfi az ónodi tóba
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az eset szombaton délután történt.
Nagyon-nagyon ritka autó tört össze a Mátrában
BalesetBelföld
Valaki felismeri?
Látványos videón, ahogy megmentik a sziklára zuhant fiatalt a Gellért-hegyen
BalesetBelföld
A férfi vasárnap este zuhant le. Hétfőn közzétették a mentésről készült videót.