Ugrás a tartalomra

Kisbusz ütközött villamossal Kőbányán

Létrehozva
Villamossal ütközött össze egy kisbusz kedd reggel Budapest X. kerületében, a Maglódi úton, a balesetben tíz ember sérült meg, közülük ketten életveszélyesen, ketten pedig súlyosan – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Kép
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A helyszínelés és a műszaki mentés idején az érintett szakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett halad.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, valamint kivonult a tűzoltó-doktorszolgálat is.

Az MTI úgy tudja, hogy egy munkásokat szállító kisbusz szenvedett balesetet, a buszból többen kirepültek, és a balesetnek súlyos sérültjei is vannak.

A Budapesti Közlekedési Központ a közösségi oldalán azt írta, hogy a 28A és a 37-es villamos helyett pótlóbuszok járnak a Kada utca/Maglódi út és az Új köztemető (Kozma utca) között.

Ez is érdekelhet

baleset mentő mentőautó sziréna
Baleset miatt teljes szélességben lezárták az M3-as autópályát
BalesetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Kitört egy autó kereke, mentő is érkezett a helyszínre. Teljes útzár van az M3-as autópályán baleset miatt.
Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.