Ugrás a tartalomra

Zebrán ütötte el a gyalogosokat

Létrehozva
A rendőrök eljárást indítottak azzal a gépjárművezetővel szemben, aki egy ózdi gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy házaspárt.
Kép
Fotó: police.hu

Egy személygépkocsi vezetője augusztus 2-án délben Ózdon, a Zrínyi úton nem biztosított elsőbbséget két, az áthaladást már megkezdő gyalogos számára és elsodorta őket. A két gyalogos – egy házaspár - az ütközés után a földre estek, amelynek következtében megsérültek. Az Ózdi Rendőrkapitányság a gépjárművet vezető, 75 éves, helyi férfival szemben közúti baleset okozása vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Ez is érdekelhet

Medvetámadásban meghalt egy 34 éves férfi
BalesetVilágKörnyezet
Medvetámadás halálos áldozata lett szombaton egy erdélyi fiatalember - közölte az Agerpres hírügynökség.
Fiatal fiú fulladt a Hejőkeresztúr melletti tóba
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Még el sem kezdődött a nyári szezon, máris tragédia történt.
A MOL vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi baleset körülményeinek kivizsgálására
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A vállalat tájékoztatása szerint a MOL továbbra is minden hivatalos szervvel folyamatosan és teljes körűen együttműködik. A rendőrség nyomoz.
M3 autópálya dugó
Beállt az M3-as: 5 kilométeres kocsisor alakult ki egy kamion miatt
BalesetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénBalesetHavaria
Az M3-as autópályán Miskolc felé, Hatvan térségében egy korábban kigyulladt kamion akadályozza a forgalmat.