Ugrás a tartalomra

Halálos kerékpárbaleset Miskolcon 

Létrehozva
Egy személygépkocsi biciklist gázolt Miskolcon, aki az ütközés következtében elhunyt - tájékoztatott honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Miskolcon, a Szentpéteri kapuban október 4-én 20 óra 40 perckor. A helyszínelés elsődleges adatai szerint egy 21 éves helyi férfi a 26-os számú főúton haladt biciklijével, amikor egy kanyarodó személygépkocsi elütötte. A kerékpáros a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Ez is érdekelhet

Tűzoltók szabadították ki: felborult egy autó a 3-as főúton
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Halmaj közelében dolgoztak a tűzoltók szombaton.
Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
BalesetMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-Zemplén
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
BalesetMiskolcBelföldVilág
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.