Ugrás a tartalomra

Frontális ütközés a Csermőkei úton

Létrehozva
A reggeli balesetnek egy könnyű sérültje van.
Kép
A két autó frontálisan ütközött. (Fotó: Juhász Ákos)

A Csermőkei útra riasztották a baleseti helyszínelőket pénteken reggel. A rendőrségi vizsgálat elsődleges adatai szerint az itt közlekedő nő - saját elmondása szerint - rosszul lett, és elvesztette az irányítást az autója felett. A járműve így áttért a másik sávban, és frontálisan összeütközött a szemből érkező gépkocsival. A balesetben a rosszullétre hivatkozó nő szenvedett könnyű sérülést. A rendőrség megkezdte az eset körülményeinek vizsgálatát.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Ez is érdekelhet

Tűzoltók szabadították ki: felborult egy autó a 3-as főúton
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Halmaj közelében dolgoztak a tűzoltók szombaton.
Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
BalesetMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-Zemplén
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
BalesetMiskolcBelföldVilág
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.