Ugrás a tartalomra

Három személygépkocsi ütközött össze Mezőkövesd mellett

Létrehozva

A rendőrség tájékoztatása szerint december 11-én 13 óra után a 3-as számú főút 136. kilométerszelvényében – Mezőkövesd mellett – három személygépkocsi ütközött össze, amelynek során személyi sérülés is történt.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt a rendőrök a forgalmat Mezőkövesd irányába terelik.

A katasztrófavédelem közlése szerint, a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók áramtalanították a balesetben érintett járműveket és az egyik autóból egy embert kiszabadítottak feszítővágó berendezés segítségével, majd átadták őt a mentőknek.

A rendőrség később azt írta, a balesetben egy 39 éves szihalomi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette.

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.