Ugrás a tartalomra

Két gyerek is megsérült, amikor egy teherautóval ütközött a kisbuszuk (frissítve!)

Létrehozva
Hámorban, a Molnár Csárdánál történt a baleset hétfő délután.
Kép
Fotó: Mag Dóra

Varga Rudolf rendőrségi szóvivő megerősítette információinkat, valóban egy gyerekeket szállító kisbusz ütközött össze egy teherautóval Hámorban, a 2505-ös út 45-ös kilométerszelvényénél, a Molnár Csárdánál.

Kép

Az első hírek még egy faszállító autóról szóltak, időközben pontosítottak: építőanyagot, egészen pontosan sódert szállított az a teherautó, aminek – minden bizonnyal műszaki hiba miatt – leszakadt az egyik talpaló vasszerkezete, ez szántotta végig a kisbusz, valamint két parkoló autó oldalát.

Kép

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy 40-es tábla van a szakaszon, így viszonylag kisebb sebességgel közlekedtek a járművek.

Azt is megerősítette, hogy két gyermek sérült meg a balesetben, szerencsére csak könnyebben.

Kép

Vezessenek körültekintően, főleg az érintett szakaszon!

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.